Gulyás Gergely a Kormányinfón: Amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajnának


Hirdetés

Amíg a Barátság kőolajvezetéken nem érkezik olaj Magyarországra, addig a magyar kormány nem járul hozzá semmilyen, Ukrajnának kedvező európai uniós döntés meghozatalához – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt is bejelentette, hogy a kormány újabb három ukrán állampolgár Magyarországról, illetve a schengeni övezetből való kitiltásáról döntött.

„Amíg nincs olaj, addig nincs pénz sem” – fogalmazott Gulyás Gergely, aki a szerdai kormányülés legfontosabb napirendi pontjának az európai helyzetértékelést nevezte, utalva arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök már este Brüsszelbe utazott a csütörtöki EU-s csúcstalálkozóra. Úgy vélte: bár a csúcs hivatalos témája a versenyképesség, azonban valójában Ukrajnáról lesz szó.

Hangsúlyozta: a kormány nem tartja elfogadhatónak, hogy egy európai uniós tagjelölt ország a társulási szerződést durván megsértve, jogi kötelezettségeit megszegve veszélyezteti legalább két európai uniós tagállam, Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát.


Hirdetés

Jelezte: senki nem várhatja azt, hogy amíg egy ilyen ellenséges magatartást tanúsító állami döntéssel kell, hogy együtt éljünk, addig Magyarország támogatást nyújtson, legyen szó a 20. szankciós csomagról vagy az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós támogatásról.

Emlékeztetett:


Hirdetés

Magyarország – Csehországgal és Szlovákiával együtt – nem vesz részt 90 milliárdos közös EU-s hitelfelvételben, mert tudja, hogy az ukránok ezt a hitelt soha nem fizetik vissza, de csak akkor hajlandó támogatást adni ahhoz, hogy az EU nevében folyósítsák ezt a pénzt Ukrajnának, ha a Barátság kőolajvezetéket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megnyitja.

A miniszter értékelése szerint a Barátság kőolajvezeték működőképes, az ukrán elnök politikai döntése volt a vezeték elzárása, így csak egy politikai döntésre van szükség ahhoz, hogy újra megnyissák.

Hozzátette: Magyarország megadta a lehetőséget Ukrajnának a múlt héten, hogy magyar szakértői küldöttségnek mutassák meg, mi a baj a kőolajvezetékkel. Szerinte önmagában is beszédes, hogy ezt nem tették meg, ettől a magyar szakmai küldöttséget elzárták.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy az ukránok e tekintetben összejátszanak Brüsszellel, szerinte ez Brüsszel reakcióiból is látszik, és az is nyilvánvaló, hogy Ukrajna ezt azért teszi, hogy beavatkozzon a magyar választásba és a Tisza Pártnak nyújtson segítséget.

Ez Magyarország szuverenitását is sérti, és ellentétes valamennyi magyar választópolgár érdekével, azoknak az érdekével is, akik nem a kormánypártokra akarnak szavazni, vagy sosem szavaztak kormánypártokra

– tette hozzá.

A miniszter bejelentette: a magyar kormány újabb három ukrán állampolgár Magyarországról, illetve a schengeni övezetből való kitiltásáról döntött.

Elmondta, a kitiltás egy Omelcsenko nevezetű, egykori ukrán hírszerző tábornokot és politikust, az ukrán hadsereg Zelenszkij elnök által kitüntetett, Karasz nevezetű őrnagyát, a neonáci C14 csoport vezetőjét, továbbá Borisz Tizenhausen ukrán politikai elemzőt érinti. Emlékeztetett: ők személyesen fenyegették Magyarországot azzal, hogy Ukrajna katonai támadást is intézhet az ország ellen, vagy a miniszterelnököt, illetve családját fenyegették.

Ez az európai kultúrkörtől távol áll, ezért nem indokolt, hogy ők akár Magyarországra, akár Európába beléphessenek, úgyhogy az ennek megfelelő intézkedéseket a csütörtöki napon a kormány megteszi – jelezte.

Gulyás Gergely azt is bejelentette: mivel Európában túltermelési válság alakult ki, a kormány további 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat, literenként 15 forint felárat fizetve nekik támogatásként.

Emlékeztetett: tavaly év vége óta már 38 milliárd forintos célzott támogatást kapott a magyar tejágazat, ezen felül segítik a tejtermelőket további 7 milliárd forinttal. A most kialakult túltermelési válság okaiként a háború és a Kína által bevezetett viszontvámok mellett azt jelölte meg, hogy a korábbi években emelkedő tejár miatt a tejet adó tehenek száma megnőtt Európában. Hozzátette: a kormány reményei szerint az ágazat nehézségei csak átmenetiek lesznek, ennek érdekében pedig az Európai Unió is tehetne.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. március 19-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Vitályos Eszter kormányszóvivő megerősítette, hogy a kormány április 8-ig meghosszabbította a nemzeti petíció határidejét, és arra buzdított mindenkit, aki még nem tette meg, hogy postai úton küldje vissza vagy online töltse ki a petíciót.

A kormányszóvivő közölte azt is: az elmúlt héten közel 59 milliárd forint értékben döntöttek vagy adtak át beruházásokat. Kiemelte: a magyar tulajdonú BinX Zrt. 3,6 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési beruházás keretében egy új generációs pénzügyi szoftverplatformot hoz létre, amihez a kormány 725 millió forintot biztosított. A Leadec európai regionális Szolgáltató Központot hoz létre Győrben több mint 940 millió forintos fejlesztéssel, ehhez a kormány mintegy 190 millió forinttal járul hozzá.

A magyar tulajdonú Bát-Grill Baromfifeldolgozó Kft. a 13 milliárd forintos beruházással épít üzemet Bátaszéken, amihez a kormány 5 milliárd forint támogatást ad, emellett új üzemegységgel bővült a kunszentmártoni Márton Sajt termelőüzem – ismertette.

Kitért arra is: 238 millió forintból megvalósult a balatonföldvári általános iskola épületének energetikai korszerűsítése, 440 millió forintból felújították a szekszárdi Szent József Iskolaközpont tagóvodájának épületét, és 215 millió forintból megújult a Tokaji Ferenc Technikum és Gimnázium is. A kormány támogatja a Szentendrei Kereskedőház felújítását, Kerekegyházán uniós és hazai forrásból új szociális szolgáltató központ épült, megújult a sarkadi önkormányzati konyha épülete, pumpapálya épült Soltvadkert központjában, Bogyiszlón átadták a Zichy Gyula Civilházat, elkészült Tiszafüred új víztisztító rendszere és átadták a Csoóri Sándor Emlékházat Zámolyon – sorolta a kormányszóvivő.

Az Egyesült Államok alelnökének magyarországi látogatásával kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, az amerikai vezetés és a republikánus párt többször egyértelművé tette, hogy a következő ciklusban is „Magyarország jelenlegi vezetésével kíván együttműködni”, így „semmiképpen nem zárható ki, hogy személyes jelenlétükkel is segíteni kívánják a Fidesz-KDNP kampányát”.

A miniszter közölte azt is, Magyarország akkor tudja jóváhagyni Ukrajna hitelnek nevezett uniós támogatását, ha megkezdődik és folyamatossá válik a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

Semmilyen ígéretnek nem hiszünk, Brüsszel ebben az ügyben is cinkosa Zelenszkij elnöknek – jelentette ki, hozzátéve, az ukrán államfő szavaira nincsen okunk adni, mert több esetben kellett csalódni ezek valóságtartalmában.

A politikus felidézte:

az Európai Unió jogszerűen nem tudja magyar támogatás nélkül folyósítani Ukrajnának ezt az összeget, hiszen egyhangú döntésre van szükség, így – ha nem akarják semmibe venni az amúgy nem vitatott uniós szabályokat -, elég, ha szólnak az ukrán vezetésnek, hogy indítsák újra a szállításokat.

Magyarország végtelenül korrekt módon jár el, mindazok után, amit Ukrajna az elmúlt hónapokban Magyarországról és a magyar kormányról mondott – fogalmazott Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta: téves politika Ukrajna további támogatása, de ha nem kell részt vennünk benne, nem akadályozzuk mindaddig, amíg Ukrajna nem veszélyezteti – megszegve jogi kötelezettségét – európai államok energiabiztonságát.

Megjegyezte, Ukrajna nemcsak az orosz támadás miatt nem önálló állam, hanem mert önmagát sem tudja fenntartani, így nincsen abban a helyzetben, hogy ne függjön nyugati, pillanatnyilag már csak európai támogatástól.

Mint mondta, lehet, hogy a választásokig, „annak érdekében, hogy segítsék a Tisza Pártot és a magyar baloldali ellenzéket, valahogy kihúzzák”, de ha polgári kormány marad Magyarországon, kénytelenek megnyitni a Barátság kőolajvezetéket.

Felidézte, a kormány egy hónapja döntött arról, hogy lehetővé teszi a stratégiai kőolajtartalékhoz való hozzáférést, azóta körülbelül ennek ötödét, az üzemanyag-tartalék három százalékát használták fel.

Gulyás Gergely azt mondta:

nagyjából három és fél hónapra elég a magyarországi olajtartalék. Az Adria-vezetéken keresztül jelenleg is érkezik olaj Magyarországra, és a Mol igyekszik beszerezni azt a mennyiséget, ami a napi fogyasztáshoz kell, ha pedig ez sikerül, egyáltalán nem csökken az olajtartalék

– magyarázta.

Urai vagyunk a helyzetnek, és hosszú távon az ország energiabiztonsága az ukrán blokád ellenére, Zelenszkij önkényes és jogellenes döntése ellenére is biztosított – fogalmazott.

Nem kérdés az, hogy a Barátság kőolajvezeték működőképes. Lehet még színjátékot játszani – fogalmazott Gulyás Gergely, hangsúlyozva, ami történik, „a színjáték folytatása”, mert „Brüsszel Kijev cinkosa ebben az ügyben”, és elég lett volna, ha felszólítja Kijevet a vezeték megnyitására. Kijelentette: le kell törni az ukrán blokádot, és ebben nem számíthatunk Brüsszelre.

Az ukrán-magyar kapcsolatoktól szólva elmondta: természetesen működik magyar nagykövetség Kijevben és ukrán nagykövetség is van Budapesten, de látható, hogy Ukrajna ma annak az Európai Uniónak egy tagállamát, ahová tartozni szeretne, ellenségként kezeli, és az EU két tagállamának energiabiztonságát szándékos politikai döntéssel kockáztatja.

Kiemelte, Ukrajna a magyar választásokba a magyar baloldal, a Tisza Párt és a DK, de főleg a Tisza Párt érdekében akar beavatkozni. Ezért ha túl leszünk a választásokon, és nem az ukrán forgatókönyv érvényesül, utána kénytelenek lesznek egyezséget keresni – jegyezte meg.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. március 19-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A miniszter elmondta azt is, a három kitiltott ukrán személy közül ketten Magyarországot, illetve Orbán Viktor miniszterelnököt és családját fenyegették, egy pedig ukrán csapatok Magyarországra küldéséről értekezett.


Hirdetés

Az Omelcsenko nevű, egykori ukrán hírszerző tábornok és politikus kitiltásával kapcsolatos kérdésre megjegyezte: nyilvánvalóan hazugság az az állítása, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem szabad ember, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnök által fogott ember.

A Magyarországon lefoglalt ukrán pénzszállítmány ügyében Gulyás Gergely kijelentette, nagy összegről van szó, folyamatban van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálata.

Közölte:

a Tisza Párt Ukrajnából érkező támogatásáról szóló jelentést a parlament nemzetbiztonsági bizottsága már megismerhette, és 10 napon, két héten belül megtörténhet a dokumentum titkosságának feloldása.

A feltartóztatott pénzszállítmánnyal kapcsolatban benyújtott és elfogadott törvényjavaslatról elmondta: a jogszabály azt a garanciát adja, hogy a nyomozást 60 napon belül le kell zárni, és a nyomozás eredményétől függ, a pénzmosási szabályokkal összhangban, hogy mi a további sorsa a lefoglalt vagyontárgyaknak.

Arra a felvetésre, hogy az elmúlt 3 évben csaknem 30 milliárd eurónak megfelelő készpénz áramlott át ugyanígy heti rendszerességgel Ukrajnába Ausztriából, Gulyás Gergely azt mondta: azok a szállítások nem ukrán rendszámú kocsiban, nem ukrán szolgálati kísérettel történtek, és ez önmagában komoly különbség. Ez gyanút keltő, a NAV nyilván érzékelte a gyanút, és ennek alapján rendelte el az eljárást.

A Lázár János korábbi megjegyzésére alapozott felvetésre, hogy a szállítmány feltartóztatásának köze van a Barátság kőolajvezeték zárva tartásához, Gulyás Gergely úgy reagált: egyetért azzal, hogy amit az ukránok a Barátság kőolajvezetékkel tesznek, az felháborító, és nem az ukrán államra, hanem az ukrán maffiára vall. De az ukrán pénzszállítmány feltartóztatása egy hatósági eljárás, amit jogszabályok alapján kell elrendelni, és annak megfelelően kell lefolytatni – mondta.

A miniszter úgy nyilatkozott, látható, hogy a magyar baloldal (a Tisza Párt és a DK) vereségre készül, és ennek megfelelő nyilatkozatokat tesznek, illetve külföldi szövetségeseiket is erre készítik fel, hozzátéve, ezeknek a nyilatkozatoknak különösebb jelentősége nincsen, a parlamentbe jutásról és a kormányalakításról a választók döntenek.

Emlékeztetett, az áprilisi választásra nemzetközi megfigyelők érkeznek, a kifogásokat pedig jogorvoslat útján lehet érvényesíteni.

Jelezte: soha semmilyen kétség nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon professzionális a választások lebonyolítása, majd ezzel azt állította szembe: a közelmúltban fordult elő, hogy meg kellett ismételni ausztriai vagy németországi választást.

Megjegyezte, „ukrán beavatkozás van a Tisza érdekében”, de ez sem ok az eredmény ellen óvást bejelenteni.

A Kijev-Brüsszel tengely azt szeretné, ha nem mi lennénk kormányon Magyarországon

– jelentette ki, hozzátéve, ha nem járnak sikerrel, és ismét Orbán Viktor alakít kormányt, mindkét félnek az az érdeke, hogy megállapodjanak minden olyan ügyben, ahol erre mód és lehetőség van.

A Tisza Párt sajtófőnökét náci karlendítéssel mutató fotóról úgy nyilatkozott: a helyes az volna, ha nem vállalna közéleti szerepet, akinek felnőtt korából szélsőjobboldali múltja van.

Arról, hogy Magyar Péter, a Tisza elnöke szerint a Fidesz másolja a Tisza rendezvényeit, Gulyás Gergely azt mondta: a kampány része a humor is, de ez a Tiszának nem mindig sikerül jól, ahogyan ez szerdán is látható volt.

Azzal kapcsolatban, hogy jövő hétfőn Budapesten rendezik az első Patrióta Nagygyűlést, a miniszter kifejtette: Európának van egy olyan konzervatív, jobboldali pártszövetsége, amelynek fontosak a hagyományok, értékek, nemet mond a migrációra, versenyképes Európát, valamint békét akar. Mivel ennek a pártcsaládnak a Fidesz fontos alapító tagja, természetes, hogy a választás előtt támogatják a pártot a szövetség tagjai – fogalmazott.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal több esetben diszkriminatívnak nyilvánította az önazonossági rendeletek alkalmazását, a tárcavezető arról is beszélt, hogy az önazonossági törvénnyel lehetővé tették, hogy a települések a beköltözés követelményeit megállapítsák. Ezt a lehetőséget sok olyan település önkormányzata kérte, ahol az elmúlt években nagy volt a bővülés, ami az infrastruktúrát túlterhelte és rontotta az életminőséget – magyarázta.

Közölte: önkormányzati kérést teljesítettek a jogszabállyal, de fontos, hogy diszkrimináció nem lehet az önkormányzati rendelet indoka. Az, hogy csak néhány rendelet akadt fenn a kormányhivatal szűrőjén, azt mutatja, hogy a törvény jó és működik – vélekedett. Hozzátette: ahol nem rendeltetésszerűen használják ezt a lehetőséget, ott hatályon kívül helyezik a rendeletet.

Senkinek nem kell 30 millióért vécé, sőt kétmillió forintért sem, a közpénzekkel felelősen kell gazdálkodni, a jegybank is felel azért, hogy a közpénzekkel felelősen gazdálkodjon – reagált a miniszter arra a sajtóhírre, miszerint a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházfelújítása 55 milliárdról 105 milliárdra drágult és a Matolcsy György volt jegybankelnöknek szánt vécé 30 millió forintba került.

Közölte:

nyomozás, büntetőeljárás folyik ebben az ügyben, az ügyészségtől azt várják, hogy a lehető leghamarabb járjon el.

A Mol vezetésének Tisza Párt által tervezett átalakításáról szólva emlékeztetett: a baloldal korábban eladta a vállalat jelentős tulajdonrészét az oroszoknak, amit az Orbán-kormány vásárolt vissza.

A Tisza Párt most arra készül, hogy az orosz kőolajtól és földgáztól elbúcsúzzon, ezért alakítaná át a Molt – jelezte, felvetve azt is: mit gondolhat az a párt az állami hatalomról, amely egy magáncég struktúrájába akar beavatkozni.

Hozzátette, mind az orosz kőolajról és földgázról való lemondás, mind a Mol külföldi kézbe játszása, esetleg a Shellhez való közelítése a magyar energiaellátás szempontjából rendkívüli veszélyeket hordoz magában, és a rezsicsökkentés végét jelentené.

Arra a felvetésre, hogy a Mol részvényeit az OMV adta el oroszoknak, nem a baloldali kormány, Gulyás Gergely úgy reagált: a magyar baloldal, noha tehetett volna, nem tett semmit az ellen, hogy jelentős orosz befolyás legyen a Molban, „mi pedig ezt megszüntettük és visszavásároltuk” a részvényeket.

Újabb kérdésre válaszolva elmondta, a szólásszabadság súlyos sérelmének tekinti a kormány azt, ami a Meta által a Facebookon történik: úgy állítják be ugyanis az algoritmust, hogy az a Tisza Pártot segítse, a kormánypárti oldalakat pedig korlátozza. Ez ellentétes sajtószabadsággal – értékelt.

Egy újabb kérdésre a Meta és a Tisza Párt esetleges együttműködéséről szólva a miniszter úgy fogalmazott: azt állítja, hogy azokat az algoritmusokat, amelyek a Facebookon egy-egy lap vagy oldal látogatását vagy láthatóságát növelik, a Tisza Pártnak kedvezően állítják be, szándékosan beavatkozva ezzel a magyar politikába.

Vitályos Eszter a nemzeti petícióról elmondta, a kitöltők száma már bőven meghaladta a másfél milliót. A válaszadási határidőt azért tolták ki április 8-ig, hogy mindenki, aki szeretné, hallathassa a hangját – jelezte.

Gulyás Gergely a német külügyminiszter magyar kormánynak szóló kijelentéseire reagálva úgy fogalmazott, nem helyes, ha az EU legnagyobb tagállama más tagállamok döntéshozatali jogát kritizálja. Ukrajna uniós tagságával ugyanis Magyarország nem ért egyet, de több más olyan kérdés is van az unióban, amelyet egy állam blokkol – mondta, hozzáfűzve: a többség jó néhány tagországban Ukrajna uniós csatlakozása ellen van.

A kitoloncolási eljárás uniós szigorítása ügyében a miniszter úgy értékelt, minden szigorítás előrelépésnek tekinthető, de az a baj, hogy a bevezetni tervezett migrációs paktum nem megakadályozni akarja a migrációt, hanem menedzselni, ezért apróbb technikai módosítások nem segítenek rajta.

Hozzátette, az iráni háború kapcsán is vannak elemzések, amelyek egy újabb, többmilliós migrációs hullám lehetőségére figyelmeztetnek. Az ugyanakkor biztos, hogy a legjobban Magyarország van felkészülve a kitoloncolások végrehajtására, Németországban legfeljebb 5 százalék lehet a kitoloncolási határozatok sikeres végrehajtásának aránya – jegyezte meg.

Hangsúlyozta azt is: valójában nincs jogi alapja Magyarország megbüntetésének, az Európai Unió Bírósága egy politikai testület, ahol a jog már régóta másodrendű a politikai véleménynyilvánításhoz és akaratérvényesítéshez képest.

Magyarországot azért büntetik, mert „mi a migráció tekintetében elutasító állásponton vagyunk”, jogilag az egész ügy nevetséges

– szögezte le.

Gulyás Gergely az uniós források visszatartásáról azt mondta: a bizottság kérései „elfogult és pártos kérések”, amelyek jó részének nincs uniós jogi alapja. Ennek ellenére a magyar kormány és a magyar Országgyűlés ezeknek a kéréseknek 100 százalékig eleget tett. A bizottságnak nem jogi problémája van, hanem a magyar kormánnyal van problémája, mégpedig az, hogy fontos ügyekben, mint a migráció, a béke és Ukrajna támogatásának ügye, szembe megyünk a bizottsággal.

Vezetőkép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2026. március 19-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb