Hatalmas tömeg fogadta Orbán Viktort Dunaújvárosban – Videó


Hirdetés

A rendezvényen külön köszöntötték a közönségben Spányi Antal megyéspüspököt, Radulovics Bojana kézilabdázót és Müller Cecília tisztifőorvost. – írja a Mandiner.

 

Süli János országgyűlési képviselő, Paks korábbi polgármestere felszólalásában figyelmeztetett, hogy Magyar Péterék ígéretet tettek az alapítványi egyetemek megszüntetésére és Paks II. megépítésének akadályozására. Előbbi kapcsán a Dunaújvárosi Egyetem kuratóriumi elnökeként elmondta, a diákok tapasztalataiból és elmondásából is tudják: a fiatalok hálásak a jelenlegi rendszerért, a Pannónia Program keretében pedig olyan sok diák vett részt külföldi tanulmányi úton, mint korábban soha. Hozzátette, a Dunaújvárosi Egyetemről rengetegen mennek a paksi atomerőműbe dolgozni, ami jól mutatja a két település közötti virágzó együttműködését.


Hirdetés

Emlékeztetett: Brüsszelben is elismerték, hogy Magyarországnak volt igaza az atomerőmű kérdésében: mind Friedrich Merz, mind Ursula von der Leyen bevallotta, hogy hatalmas tévedés volt az erőművek bezárása.

 


Hirdetés

Videó:


Hangsúlyozta:

Minden egyes kérdésben igaza volt Magyarországnak és a magyar miniszterelnöknek Európával szemben.

Mészáros Lajos, a Fidesz dunaújvárosi képviselőjelöltje, 2022 óta országgyűlési képviselő, korábban a dunaújvárosi kórház főigazgatója felidézte, 2022-ben az egész ország Dunaújvárosra figyelt a Fidesz sorsfordító győzelme miatt.

Emlékeztetett, a településen található Dunaferr gyárat Gyurcsányék 2004-ben privatizálták, amely ezt követően környezetszennyezően és veszteségesen működött. Hangsúlyozta, 2022 óta a kormány több mint száz millió forintot fordított a bérek kifizetésére, az üzem megóvására, hogy a gyárnak legyen esélye új befektetőt találni.

Higgyék el, ennek az ipari centrumnak igenis van jövője!

– ígérte.

Orbán Viktor beszéde elején felidézte, Egerben azt mondták neki: „Többé kevésbé pariban vagyunk az ellenfeleinkkel: mi vagyunk többé, ők kevésbé.”

Ezt követően köszönetet mondott a helyi képviselőnek és elismerte: „Mészáros Lajos mandátuma nélkül nem lett volna kétharmadunk.”

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta:

a magyar nem lelketlen népség. A háború kitörése óta mindent megadtunk azért, hogy segítsük a bajba jutott ukránokat, de azt nem kérhetik tőlünk, hogy úgy segítsük őket, hogy közben kárt okozzunk magunknak.

Hangsúlyozta,a családtámogatásokat annak köszönhetően sikerült megvalósítani, hogy nem küldték el a magyarok pénzét Ukrajnába.

Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő

– foglalta össze röviden, és elmondta, a magyar kormány igazságtalannak tartja, hogy azok, akik gyermeket vállalnak, rosszabbul éljenek, mint azok, akik nem vállalnak gyermeket.

A fiatalokhoz fordulva úgy fogalmazott: szép és hasznos dolog külföldön tanulni és dolgozni, de higgyék el, el fog jönni az a pillanat, amikor hiányozni fog a hazájuk.

„De akkor kell, hogy legyen hazátok. Ezért most és az elkövetkező választásokon ki kell állnotok a hazátokért”, és azért, hogy a magyarok dönthessenek az ország biztonságáról, szabadságáról és függetlenségéről – figyelmeztette a fiatalokat.

Hangsúlyozta: a magyar kormány a munkásokat tekinti a társadalom és a gazdaság felhajtóerejeként.

„A munka becsülete is helyreállt Magyarországon” – mondta, és szerinte Magyarország eljutott addig, hogy az embert a munkája minősége alapján ítélik meg.

„Többre megyünk egy, a munkáját jól végző munkással, mint tíz rosszul dolgozó észkombájnnal”– állapította meg.

A háború közelebb jött

A miniszterelnök figyelmeztetett, sajnos a háború közelebb jött, Európa pedig úgy döntött, egyre mélyebbre masírozik ebben a háborúban. Hangsúlyozta: Magyarország feladata kimaradni ebből a háborúból.

„Egy forintot csak egyszer lehet elkölteni” – emlékeztetett, és kiemelte, Magyarország nem küldheti el azt a pénzt Ukrajnába, amit a magyar adófizetők jólétére is költhetne.

Elmondta, csütörtökön miniszterelnöki csúcstalálkozó lesz Brüsszelben, ahol azért fog harcolni, hogy Zelenszkij ne zsarolhassa ki Magyarországból, hogy leváljon az olcsó orosz energiáról.

A magyar emberek egyhavi fizetésüket veszítenék el, ha a drága energiára kényszerítenének bennünket

– magyarázta.

A kétharmaddal kapcsolatban úgy fogalmazott, az a fontos, hogy „legyen egy olyan erős többség a magyar parlamentben, akik képesek arra, hogy a legnehezebb pillanatokban is kitartsanak a nemzet és a kormány mellett”. Megjegyezte, ez kétharmaddal egyszerűbb lenne.

Ne engedjük, hogy kizsebeljék Magyarországot!

Felidézte, 2010 óta a nagy nemzetközi multicégektől 15 ezer milliárd forintot vont el a magyar kormány,a mit odaadtak a magyar családoknak, nyugdíjasoknak, adófizetőknek.

Ne lepődjünk meg, ha ezek a vállalatok nem boldogok ettől

– mondta, és figyelmeztetett, ezeknek a vállalatoknak a képviselői most feltűnnek az ellenzékben a politikai porondon, hogy visszaszerezzék ezt a pénzt.

„Köszönök minden imát és bátorítást” az elmúlt harminc évre visszamenően – mondta búcsúzóul a miniszterelnök.

 

Forrás: Mandiner. Vezetőkép: MTI.

 

'Fel a tetejéhez' gomb