Áder János: a megújuló energia kapacitás Magyarországon négyezerszerese lett 2010-hez képest


Hirdetés

Míg a nap- és a szélenergia felhasználása 2010-ben öt megawatt volt, most ennek a négyezerszerese, több mint nyolcezer megawatt a naperőművi kapacitás Magyarországon, de a „sötét, szélcsendes órák száma”, amikor nem süt a nap és nem fúj a szél, meghaladja a kétezer órát, ami felveti a tárolás kérdését – mondta Áder János szerdán Debrecenben Teremtett világunk védelme című, fenntarthatósági témájú előadásában, amelyet a Debreceni Református Kollégium Gimnázium és Diákotthon diákjai számára tartott.

 

A volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Református Kollégium zsúfolásdig megtelt Oratóriumában beszélt, ahol jelen volt Fekete Károly tiszántúli református püspök is.


Hirdetés

Az akkumulátorgyártással, illetve fejlesztéssel összefüggésben Áder János ígéretesnek nevezte a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. kutatóinak három hete, a Planet Budapesten bemutatott, új technológiát jelentő, 15 éves fejlesztését, ami a világon egyedülálló módon az akkumulátorok alkotóelemei közül az anód fejlesztésére koncentrált. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke reményét fejezte ki, hogy 2027 végére nagyipari elállításra alkalmas állapotban lesz az eddigieknél környezetbarátabb, olcsóbb, nagyobb energiatárolási kapacitást biztosító, és a jelenlegi gyártósorokba adaptálható magyar akkumulátor, amely átalakítja az akkumulátorgyártást.

A volt államfő előadásában arról is beszélt, hogy jelentősen megnőtt Európában a szélsőséges időjárási események száma. Összehasonlításként elmondta, hogy a Dunán 25 év alatt négy rekordáradás volt, ugyanannyi, mint korábban 200 év alatt. Megítélése szerint Magyarországon 5-8 évente lehet rekordáradásra számítani a Dunán és a Tiszán, miközben védekezni kell a rekordalacsony vízállások ellen is, ami jelentős infrastrukturális beruházásokat igényel.


Hirdetés

Áder János a kidobott elektromos és elektrotechnikai eszközök kapcsán a mobiltelefonokat aranybányának nevezte, megjegyezve: nem mindegy, hogy szemét vagy nyersanyag lesz belőle. Hozzátette: egy tonna kőzetből két gramm arany nyerhető ki, egy tonna mobiltelefonól több mint 300 gramm. Szavai szerint öt évvel ezelőtt évi 57 millió tonna elektronikus eszközt „dobtak ki”, ami azóta csak több lett.


Hirdetés

Hasonló a helyzet a pet-palackokkal: az óceánokban India-nagyságú területet fed le a műanyag szemét, miután meghonosodott a „dobd el” kultúra, vagyis „a vedd meg, fogyaszd el, és dobd el” mentalitás.

Áder János előadásában a biodiverzitás, vagyis a biológiai sokféleség fenntartásának fontosságára is felhívta diákhallgatósága figyelmét. Megemlítette, hogy míg korábban százévente 10 ezer fajból kettő halt ki, mára ez a tízszeresére gyorsult. Intő példaként ismertette, hogy a Földön évente egy Olaszország területével megegyező nagyságú erdő tűnik el a Földön.

Jó példának hozta az Európa Amazonasaként emlegetett bioszférarezervátumot: a Mura, a Dráva és a Duna összesen 700 kilométer hosszú szakaszát, amely mentén 2021-ben alakult meg a világ első öt országra kiterjedő bioszféra rezervátuma. Európa egyik legjelentősebb folyókat és vizes élőhelyeket felölelő területe Magyarország mellett Ausztriát, Szlovéniát, Horvátországot és Szerbiát érinti – sorolta a volt államfő Debrecenben.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: X.

'Fel a tetejéhez' gomb