Hankó Balázs: büszkék vagyunk a Kárpát-medence magyar fiatal tehetségeire

Mi, magyarok a Kárpát-medence magyar fiatal tehetségeire vagyunk a legbüszkébbek; erről szól immár 18 éve a Nemzeti Tehetségprogram és erről szól a program eddigi 45 milliárd forintja, amivel 350 ezer fiatalt segített a kormány talentumainak gazdagításában – mondta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője hétfőn Veresegyházán.
Az idei Nemzeti Tehetségprogram arca nem más, mint Kapu Tibor – tette hozzá a miniszter.
Hankó Balázs, a Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban a Minőségi Tehetséggondozó Műhelyek számára megtartott címátadó ünnepségen arról beszélt, hogy a Kárpát-medencében, „a tehetségek földjén” büszkék vagyunk arra, hogy több mint ezeréves hagyományunkból, ezeréves államiságunkból, keresztény hitünkből és kultúránkból olyan tehetségeket adtunk a világnak, amelyek a kultúrában, a tudományban ott vannak a világ minden táján.
Hozzátette, hogy bár Magyarország csak a 96. helyen áll a világ demográfiai listáján, a Nobel-díjasok számát tekintve mégis a 11., sportsikereit, olimpiai sikereit tekintve pedig a 13. A fiatal tehetségek vonatkozásában pedig egyes világranglisták szerint a 10. – fűzte hozzá.
A miniszter elmondta, a Nemzeti Tehetségprogramnak felajánlott egyszázalékos adófelajánlásokkal kapcsolatban azt vállalja a kormány, hogy minden felajánlott forinthoz még egy forintot tesz hozzá. Közölte, így történt ez korábban is, az előzőekben felajánlott 3 milliárd forint tekintetében. Ma azt ünnepeljük, hogy a minősített tehetséggondozó műhelyek száma 50-ről 58-ra emelkedik a mai címátadóval – tette hozzá.
A díjazottak között volt: Budapest XIV. Kerületi Liszt Ferenc Általános Iskola, a Mogyoródi Szent László Általános Iskola, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium, a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum, a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum, a Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum, valamint a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium.
Forrás: MTI. Vezetőkép: MTI/Filep István.





