Ungváry Zsolt: Derült égből háborúk
Az emberiség történetét végigkísérték a háborúk. Régen termőföldekért, élelemért, jószágért, területért törtek ki. Továbbá nyersanyagért, asszonyért, vallási okokból, korábbi sérelmek miatt. Általában meg lehetett határozni a háborús célt, legalább az egyik fél tudta, mi folyik, de többnyire mind a kettő.
Mintha mostanában valahogy kevésbé volna megmagyarázható, pontosan miért is kezdik az emberek egymást gyilkolni; városokat, gyárakat, erőműveket lőni, ágyúzni, bombázni.
Az emberiség (de legalábbis az általunk belátható vidéke) jólétben, bőségben él, boldogulásában alig-alig korlátozva. Noha a (kicsit túlságosan is) pörgő gazdaságnak rengeteg energiára van szüksége, nem fáznak a fényárban úszó városokban, a megannyi gép (háztartásokban, utcákon, közintézményekben) folyamatosan működik. Az éhínség szinte teljesen a múlté, a fő problémát a felesleges kilók leadása és a tonnaszámra kidobott élelmiszer miatti bánkódás jelenti.
Európának természetesen – mint mindig – bőven akadtak gondjai, de az olcsó orosz energiahordozók, a technikai fejlettség, a piacait mindenünnen elárasztó áruk bősége kellemes életvitelt biztosított. Ebbe a békebeli gazdagságba hasított bele egy háború, aminek a céljait igazán nem tudjuk definiálni. Természetesen az Európai Unió militarista vezetésének van erre egy hivatalos verziója, mely szerint az Ukrajnára rátámadó Oroszországot le kell győzni és meg kell büntetni, csakhogy ez a cél nem praktikus, nem életszerű, de legfőként nem reális. Az oda vezető út pedig, úgy fest, járhatatlan.
Kezdetben, főleg a Biden-család, illetve az ő barátaik, rokonaik és üzletfeleik ukrán érdekeltségei miatt kiprovokált forradalom, illetve az országnak a NATO-ba történő felvételével való fenyegetés kiváltotta orosz támadás egy amerikai-orosz proxy-háborút indított be. Ez azonban Trump elnök felbukkanásával okafogyottá vált, de a közben a konfliktusba derékig mászó Európa magáévá tette a harcot. Itt már a német revansvágy, a futás a befektetett pénz után, illetve Ukrajna csábító termőföldjei és nyersanyaglelőhelyei váltak a folytatás mozgatórugóivá. Annak idején Hitler is meg akarta tisztítani a szlávoktól a nagy keleti földeket a német élettér kiszélesítésére, most mintha ez zajlana egy Von der Leyen-Zelenszkij tandemben. Ugyan Slava Ukrainival köszönnek, de a dicsőséges küzdelem eredménye egy kiürülő ország. Pont, mint ahogy Adolf is elképzelte. Más kérdés, hogy betelepíteni már nem nagyon lesz kivel, hacsak nem afrikai migránsokkal, mert közben a német lakosság – csakúgy mint egész Európa – fogyásnak indult.
Mert miközben az oroszok (egyelőre, kivételesen) nem jelentettek veszélyt a kontinens javaira, boldogságára, szabadságára vagy jövőjére, valójában temérdek egyéb baj leselkedett: a születésszámok csökkenéséből következő kihalás, kulturális-civilizációs pusztulás, az ember dehumanizálása, az ősi értékek devalválása, a szexuális devianciák, az önpusztító kábítószerek, a migráció. Ezek ellen viszont tilos küzdeni, szélsőségesnek minősítik, aki ezekben látja a veszedelmet, míg az oroszok terve két (egyébként oroszok lakta) ukrán megye elfoglalására maga a rettenet.
Jellemző, hogy miközben a határainkon áttörni vágyó, a hazánk ellen nem is titkoltan támadást intéző bevándorlók ellen nem szabad védekeznünk (milliós büntetést fizetünk miatta naponta), fel sem merül, hogy fegyverrel megvédhessük magunkat, aközben pénzt, fegyvereket és lőszert küldünk az ukránoknak, hogy lőhessék az oroszokat.
Teljesen megőrült a világ?
Vezetőképünk illusztráció. Forrása: Freepik.com
