Szent Perpétua és Szent Felicitász, a bátor vértanú anyák emléknapja

Március 7-e a katolikus egyház naptárában két kiemelkedő korai keresztény vértanú nő, Szent Perpétua és Szent Felicitász közös ünnepe. Az ő történetük az egyik legrégebbi és legmeghatóbb írásos tanúságtétel a keresztényüldözések idejéből, amely máig elevenen hat az Egyházban.

 

A 3. század elején, Septimius Severus római császár uralkodása alatt (193–211) zajlottak az egyik legsúlyosabb keresztényüldözések Észak-Afrikában, Karthágóban (a mai Tunézia területén). Bár a császár hivatalosan nem rendelte el birodalomszerte az üldözést, a helyi hatóságok sok helyen keményen léptek fel az új vallás követői ellen.

Ebben az időben élt Vibia Perpetua, egy 22 éves nemesi származású, művelt fiatal nő, aki nemrégözvegyült, és kisgyermekes anya volt. Mellette állt Felicitász (Felicitas), egy rabszolga nő, aki szintén kereszténnyé lett, és nagyjából ugyanekkor várt gyermekre. Mindketten katekumenek (keresztségre készülők) voltak, amikor letartóztatták őket 203-ban, együtt néhány társukkal: Revocatus-szal, Saturninus-szal és Secundulus-szal. Keresztelőjüket a börtönben végezték el.

A napló – egyedülálló forrás

A mártíromságukról szóló leírás – a Passio Perpetuae et Felicitatis – az ókeresztény irodalom egyik legszebb és legértékesebb darabja. Nagy részét magának Perpetuának tulajdonítják, aki börtönben naplót vezetett álmairól, látomásairól és belső élményeiről. Ez az egyik legrégebbi női írás a keresztény történelemben.

Perpetua leírja, hogyan próbálta apja többször is rábeszélni a hittagadásra – érzelmi zsarolással, a gyermekére hivatkozva –, de ő szilárdan kitartott hite mellett. Látomásaiban Krisztussal találkozik, aranykoronát kap, és békét talál a szenvedésben.

Felicitász pedig különleges helyzetben volt: a római törvények szerint terhes nőt nem lehetett kivégezni. Ám Isten kegyelméből éppen három nappal a kivégzés előtt megszülte gyermekét a börtönben – így már nem volt akadálya annak, hogy társával együtt mártírhalált haljon.

A vértanúság

Március 7-én a karthágói arénában vadállatokkal vetették őket szembe (medvékkel, leopárdokkal), majd karddal fejezték le őket. A kortárs beszámoló szerint Perpetua és Felicitász nyugodtan, szinte anyai gyengédséggel bátorították egymást és a többieket a halálukig.

Ünnepük jelentősége ma

A katolikus egyház március 7-én emlékezik rájuk, és a liturgikus naptárban kötelező emléknapként (vagy opcionális emléknappal nagyböjtben) szerepelnek.

Ők a fiatal anyák, a várandós nők, a rabszolgák és a hitükért kitartó nők védőszentjei. Történetük különösen erős üzenetet hordoz: a hit nem zárja ki az emberi érzéseket, az anyai szeretetet, sőt éppen azt teszi tökéletessé és örök értékűvé.

„Álljatok erősen, mindnyájan, és ne féljetek a szenvedéstől, mert az Úr velünk van” – ez a szellem sugárzik Perpetua naplójából és a közös mártíromságukból.

Imádkozzunk értük ma, március 7-én:

Istenünk, te Szent Perpétuának és Szent Felicitásznak bátorságot adtál a kegyetlen mártíromsághoz. Közbenjárásukra segíts minket, hogy szeretetünkben egyre inkább hasonlítsunk Krisztushoz. Ámen.

Boldog emléknapot mindenkinek, aki ma Perpétua, Felicitász, vagy a hozzájuk kapcsolódó nevek viselője! 🕊️

Vezetőkép: Illusztráció