Kedden, 88 éves korában elhunyt Kinga nővér, a római Megváltós Zarándokház derűs angyala

„Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja (SDR), a Megváltós Nővérek magyar rendtartománya az örök élet és a feltámadás reményében tudatja, hogy Balogh M. Kinga SDR nővér életének 88., szerzetesi fogadalmának 58. évében, 2026. február 24-én Rómában szentségekkel megerősítve elhunyt” – szól a rendi értesítő. – írja a Vatican News. 

 

Nekünk, római magyaroknak különösen is fájdalmas veszteség Kinga nővér halála, noha tudjuk, hogy „hazaérkezett”, mert ő képviselte a régi nagy generáció utolsó hajtását, mely a háború utáni egyházüldözés idején itt Rómában kezdett működni és szolgálni. Kinga nővér Rómában a Francesco Tamagno utcában épített és nemrég teljesen felújított Villa Mater Redemptoris zarándokház háromtagú szerzetes-közösségének volt a tagja, aki az utóbbi hetekben lassanként egyre gyengébb lett, míg végül megtért teremtő és megváltó Istenéhez.

A 88 éves Kinga nővér 43 évet, élete felét ebben a közösségben szolgálta le

Megrendítő a 2012-ben írt saját kezű vallomása az életéről: „1938. július 8-án születtem a Sopron megyei Lövőn, Magyarországon. Szüleim Balogh Gyula és Galavics Jusztina. 1945-1953-ig végeztem az általános iskolát Lövőn, 1953-1955-ig a Kereskedelmi Irodakezelői Szakiskolát Sopronban, majd 1955-1959-ig főiskolai előkészítő rajziskolát Sopronban. 1959-1964-ig Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán végeztem tanulmányaimat, ahol „díszítőfestő, restaurátor, művészi” szakon sikeresen diplomáztam. 1965. április 4-én tanulmányaim folytatása céljából Olaszországba, Rómába jöttem és itt 1966-ban beléptem az Isteni Megváltó Nővérek rendjébe, és ugyanott végeztem a noviciátus első évét is. 1967-1969 között rendünk kismartoni házában a noviciátus második évét végeztem. 1969 január 4-től a bajorországi Kastl városa Magyar Gimnáziumban rajztanárként és nevelőnőként működtem. 1980. augusztus 8-án megkaptam a német állampolgárságot. 1983. július 30-án visszatértem Rómába, a Villa Mater Redemptoris nővérközösségbe.” A 88 éves Kinga nővér 43 évet, élete felét ebben a közösségben szolgálta, nemcsak köteles hűséggel, hanem ahogy mindig láttuk őt, a lélek finom derűjével.

A tamagnói ház építőmestere és vezetője

Kinga nővér nagynénje, Galavits M. Geraldine nővér (1910–1989) Budapesten, a Szent Margit Gimnázium egykori igazgatója volt, aki az államosítást követő meghurcoltatások idején költözött ki Rómába, valójában rendi elöljárója kérésére, hogy a kommunizmus alatt ellehetetlenült hazai hitéletnek megteremtse a római alapjait, készen a Nyugatra került mintegy negyven magyar nővér befogadására és összetartására. Az 1938-ban született Kinga nővér csak hallomásból ismerte a nála 28 évvel idősebb Geraldine nővért, de életük mégis egybefonódott, így a gyerekkorában meghozott döntése jegyében is, hogy ő is Istennek szentelt szerzetesnővér lesz. Nagynevű nagynénje hívta meg őt „római továbbképzésre”. Amikor 1965-ben megérkezett Rómába, otthon a kommunista rezsim megfosztotta őt állampolgárságától és távollétében öt év börtönre ítélte. Otthonról kizárták, de Olaszország befogadta és itt új élet kezdődött számára. Belépett az Isteni Megváltósok rendjébe és elkezdte a noviciátust. Ekkortájt vásárolta meg Geraldine nővér a leendő zarándokház telkét a Francesco Tamagno utcában, Róma akkori peremkerületén és megkezdődött a zarándokház építése. A hatvanas évek elején együtt dolgoztak az építkezésen, tolták a talicskát vagy malteroztak, mindig azt tették, amire szükség volt. Soha semmin nem aggodalmaskodtak, bíztak a Gondviselésben. „Szilárd alapot csak a kereszt ad mindennek, nem kétséges, hogy a római házunknak az alapja ez a szilárd kereszt” – hangzott el többször is, mintegy hitvallásként, mind Geraldine, mind pedig Kinga nővértől, akit nagynénje halála után néhány évvel a rendház házfőnöknőjének neveztek ki, mely tisztséget 1996-2011 között 15 éven át látta el.

Bármit tett, Isten jelenlétében élt. Mélyen bízott a Gondviselésben

Demeter M. Teodóra nővér, a rendház jelenlegi elöljárója, aki 2002-ben érkezett Rómába Erdélyből, úgy emlékszik Kinga nővérre, mint aki sokkal több volt számára, mint nővértárs: édesanya, testvér – néha még gyermek is. Számomra ő a soha el nem fáradó, mindig tettre kész ember mintaképe marad. Soha nem láttam panaszkodni vagy kimerültnek. Kiváló sofőr volt. „Schumachernek” becézték, mert piros Golfját bámulatos ügyességgel és vagánysággal vezette.

Végtelenül szerény és alázatos volt. Óriási tehetséggel áldotta meg az Isten, mégsem beszélt róla. Csak véletlenül tudtam meg, hogy gyönyörű ikonokat fest. Precizitása példaértékű volt. Mindig rendezett, összeszedett, igényes volt. Gyönyörűen, tisztán felöltözve, a fátyol alatt gondosan eligazított hajjal jelent meg a közösségben. Az utolsó pillanatig önellátó maradt. A végzetes napon is teljesen felöltözve találtuk meg, bevetett ággyal. Készült kijönni… Humora és szellemessége egészen különleges volt. Ritkán találkozni olyan emberrel, aki ennyire természetesen tudja élni az életet. Mindenben meglátta a jót, és a nehézségekhez is derűvel közeledett. Mindenkihez volt egy kedves szava. Gyönyörű mosolyát önzetlenül osztogatta. Olyan kisugárzása volt, ami túlmutatott a földön. Mellette az ember valóban megérezhetett valamit a mennyországból. Imádságos lelkülete a szentekéhez hasonlított. Bármit tett, Isten jelenlétében élt. Mélyen bízott a Gondviselésben. Gyakran mondta: „A Jóisten mindent elrendez.” Nagy Mária-tisztelő volt, sokszor emlegette, hogy a Szűzanya köpenye alatt minden a helyére kerül. És hogy ki most nekem Kinga nővér? Közbenjáróm a mennyben, akihez bizalommal fordulhatok – és akiről biztosan tudom, hogy most már egészen közelről jár közben értem a Jóistennél” – fogalmaz visszaemlékezésében róla rendtársa és elöljárója, Teodóra nővér.

Kinga nővér lelki üdvösségéért az engesztelő szentmiseáldozatot 2026. március 3-án, kedden 8.15 órakor mutatják be Rómában, a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában. Földi maradványait a feltámadás reményében egy későbbi időpontban a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia Altemplomában helyezik örök nyugalomra

 

Forrás: Vatican News. Vezetőkép: Vatican News. 

'Fel a tetejéhez' gomb