Amerikai nagykövetségeket ért támadás a világ több pontján + videó

Az Irán elleni amerikai–izraeli légicsapásokat követően több országban tüntetések kezdődtek, több helyen amerikai nagykövetségeket támadtak meg. Pakisztánban és Afganisztánban a demonstrációk erőszakba torkolltak, Karacsiban halálos áldozatai is voltak az összecsapásoknak. – írja a Magyar Nemzet. 

 

 

Egy Facebookon közzétett videó és a hozzá tartozó bejegyzés szerint Karacsiban, Pakisztánban több ezer ember vonult utcára, hogy az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni légicsapásai ellen tiltakozzon.

Irán megtámadása után Síita muszlimok felgyújtották az amerikai konzulátus bejáratát Lahorban (Fotó: AFP)

Irán megtámadása után síita muszlimok felgyújtották az amerikai konzulátus bejáratát Lahorban (Fotó: AFP)

 

 

A beszámoló alapján a tüntetők megtámadták az amerikai nagykövetséget, a rendőrség pedig tüzet nyitott a tömegre. A bejegyzés szerint legalább kilencen meghaltak és többtucatnyian megsérültek.

A közlés szerint Afganisztánban több ezer ember csapott össze a rendőrséggel, miközben az amerikai nagykövetséghez próbáltak eljutni.

A bejegyzés Athénról is említést tett, ahol több ezren gyűltek össze az amerikai nagykövetség előtt, hogy Irán bombázása ellen tüntessenek.

Srinagarban, Indiában szintén több ezer ember vonult utcára, ahol az amerikai és izraeli imperializmus ellen skandáltak jelszavakat

– áll a közösségi oldalon megosztott beszámolóban.

 

Videó:

 

 

Forrás: Magyar Nemzet. Vezetőkép: AFP.

'Fel a tetejéhez' gomb