Szijjártó Péter szerint dupla bűnnek számít, hogy az ukránok kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkolnak


Hirdetés

Duplán bűnnek számít az, hogy Ukrajna egy eddig megbízhatóan működő, kiszámítható, Magyarország számára kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkol – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

 

Szijjártó Péter a Védelmi Tanács ülésén ismertette, az Iránt ért izraeli-amerikai támadások nyomán sajnos a közel-keleti események egyértelműen az eszkaláció irányába mutatnak, ezt erősítették meg azok a telefonhívások, amelyeket a térségbeli külügyminiszter-kollégákkal folytatott le az elmúlt órákban.

A közel-keleti biztonsági helyzet romlásának és az Irán elleni támadásoknak van, illetve a jövőben hosszú távon is lehet egy súlyos következménye a globális energiapiacok működésére és az energiaárak alakulására világszerte – hangsúlyozta.

A helyzet ugyanis az, hogy bár Irán részben az infrastruktúrájának elöregedettsége, részben a vele szemben érvényben lévő szankciók miatt jóval kevesebb kőolajat és földgázt bocsátott a világpiacra, mint azt a készletei lehetővé tennék, de ezzel együtt is a Közel-Kelet térségében, valamint az ázsiai és Európa-Ázsia határán lévő területeken az iráni energiahordozók fontos szerepet játszanak egyes nagy országok energiaellátásában. Ebben a helyzetben Oroszországra, amely az elmúlt időszakban jelentős mértékben csökkentette az Európába irányuló energiakivitelét, nagyobb szerep hárulhat a világpiac ezen részén, ami a közel-keleti és az eurázsiai térséget illeti – mutatott rá.

Hozzátette, ebben a helyzetben, amikor adott esetben radikálisan átalakulhatnak a szállítási útvonalak, ebben az esetben, amikor rendkívüli bizonytalanság övezi a globális energiapiacot, ebben az esetben, amikor a globális ármozgásokat senki nem tudja igazából előrejelezni vagy kiszámítani duplán bűnnek számít az, hogy Ukrajna egy eddig megbízhatóan működő, kiszámítható, Magyarország számára kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkol.


Hirdetés

„A Barátság kőolajvezeték minden valódi ok nélküli blokkolása ebben a globális biztonsági helyzetben duplán bűnnek számít Magyarországgal szemben” – erősítette meg Szijjártó Péter. Hozzátette, békés, normális, kiszámítható körülmények közepette is teljes mértékben indokolatlan és politikai zsarolás az, amit az ukránok csinálnak, így viszont duplán bűn, hogy a globális biztonság és a globális energiapiac működése gyakorlatilag tele van bizonytalanságokkal, ezért határozottan felszólítjuk az ukránokat, fejezzék be a szórakozást!

„Ma reggeltől új helyzet van a világon, a közel-keleti biztonsági helyzet romlása a globális energiapiac abszolút bizonytalanságához vezet. Ilyen esetben eddig megbízhatóan működő, fontos szállítási útvonalak blokkolása dupla bűnnek számít. Felszólítjuk őket, hogy fejezzék be, nyissák újra a Barátság körüli vezetéket Magyarország iránt” – mondta Szijjártó Péter.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: Facebook/Szijjártó Péter

'Fel a tetejéhez' gomb