Orbán Viktor: A háborús terv része, hogy minden európai országot bele kell vinni (VIDEÓ)

Kijevben nagy összegyülekezés volt: Von der Leyennel az élen az európai vezetők megállapodtak Zelenszkijjel, folytatják a háborút. Közben még mindig fennáll Magyarországgal szemben az ukránok által bevezetett olajembargó. Nekünk most ezzel kell első helyen foglalkozni, ezt kell áttörnünk, ezt kell letörnünk – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán szerdán közzétett videójában.
Orbán Viktor azt mondta: a háborús terv része, hogy minden európai országot bele kell vinni ebbe a háborúba.
„Most vagyunk még azért ketten-hárman, akik ki akarunk maradni ebből, szlovákok, csehek, magyarok egyértelműen, de bennünket is be akarnak vinni, ehhez kell egy kormány, amely igent mond Brüsszel követelésére”
– fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy a nemzeti kormány erre nemet mond, ezért szeretnének egy olyan kormányt, egy Tisza-kormányt, amely igent mond, erre nézve meg is kötötték Magyar Péterrel és a Tiszával a megállapodást, ebben a bizonyos müncheni titkos paktumban.
„Ez a választás tétje. Ha ki akarunk maradni a háborúból, ha a biztonság a fontos, akkor nemzeti kormány, ha változtatunk, és bemegyünk a háborúba, akkor Tisza Párt, én javaslom, hogy szavazzunk a biztonságra”
– emelte ki Orbán Viktor.
Vezetőkép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat felvételén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kezet fog az Ukrajnát támogató országok vezetőinek az Ukrajna elleni orosz háború kitörésének negyedik évfordulója alkalmából tartott kijevi találkozóján 2026. február 24-én. Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat





