XIV. Leó pápa találkozott a római papsággal: Evangelizáljatok, figyeljetek a fiatalokra!

Róma püspöke Nagyböjt elején, csütörtökön a Vatikánban találkozott egyházmegyéje papjaival. Arra kérte őket, hogy élesszék föl a hivatás lángját, melyet a napi rutin, a fáradtság, a nehézségek eltompítanak. A plébániák fogjanak össze azért, hogy a mobilitásban élő híveket megszólítsák, különös tekintettel a fiatalokra, akik irányvesztettek. Nem elég a szentségek kiszolgáltatása, az evangéliumot kell hirdetni – buzdított Leó pápa. – olvasható a Vatican News-on.

 

Baldassare Reina bíboros, római helynök köszöntötte a pápát, aki nagy örömmel üdvözölte a VI. Pál-teremben összegyűlt papságot. Igaz, hogy a nagyböjti időszak elején vagyunk, ez a találkozó mégsem penitencia, legalábbis számomra, hanem nagy öröm! – jegyezte meg tréfálkozva a Szentatya.

Isten kegyelmi ajándéka

A lelkipásztori év elején Jézus szavaiból nyertünk ösztönzést, amelyeket a szamáriai asszonynak mondott Jákob kútjánál: „Ha ismernéd Isten ajándékát” (Jn 4,10). Az ajándék, mint tudjuk, egyben felhívás is arra, hogy kreatív felelősséggel éljünk. Ne csupán passzív végrehajtói legyünk egy előre meghatározott lelkipásztori tervnek, hanem leleményességgel és karizmánkkal működjünk együtt Isten művével. Pál apostol e szavakkal fordul Timóteushoz, melyek számunkra is irányadók lehetnek: „Emlékeztetlek téged, hogy éleszd fel magadban Isten kegyelmi ajándékának tüzét” (2Tm 1,6.) Ezek a szavak nemcsak az egyénnek, hanem a közösségnek is szólnak, és ma nekünk is: Róma egyháza, emlékezz, hogy éleszd fel magadban Isten ajándékát!

Élesszük föl az ajándék tüzét!

Mit jelent feléleszteni? – tette fel a kérdést a Szentatya, majd kifejtette: Pál így buzdította a közösséget, mely elvesztette a kezdetek frissességét és lelkipásztori lendületét. A változó körülmények hatására, az idő múlásával némi fáradtságot tapasztalnak, csalódottak vagy frusztráltak, egyfajta lelki és erkölcsi dekadenciát éreznek. Ekkor az apostol emlékezteti őket, hogy élesszék föl magukban a kapott ajándékot. A felélesztés szó használata a hamu alatt rejtőző parázs képét idézi föl bennünk, ahogy Ferenc pápa mondta: fújjunk rá a tűzre, hogy felélesszük a lángot.

A mindennapok súlya alatt

A római egyházmegyének is erre van szüksége a lelkipásztori munkában: ég a tűz, de mindig újra föl kell éleszteni. Az égő tűz az Úr visszavonhatatlan ajándéka, a Lélek rajzolta meg egyházunk útját, történelmét és hagyományát, amelyet kaptunk, és amit a közösségeinkben továbbviszünk. Ugyanakkor alázatosan be kell ismernünk, hogy ennek a tűznek a lángja nem mindig ugyanolyan élő, ezért újra kell szítani. A gyors kulturális változások és a környezet, amelyben küldetésünket végezzük, olykor fáradttá tesz minket, a vállunkon a napi rutin súlyával, vagy elcsüggeszt minket a hittől és a vallásgyakorlástól való egyre erősödő eltávolodás, ezért érezzük, hogy ezt a tüzet táplálni és újjáéleszteni kell.

Leó pápa ezután három lelkipásztori szempontot ajánlott megfontolásra a római egyházmegye papjainak: a plébániák élete és az evangelizálás, a közös munka, és a fiatalokra való odafigyelés.

A legfontosabb az evangelizálás

A plébániák mindennapos lelkipásztori életével kapcsolatban először is háláját fejezte ki a Szentatya, megismételve Ferenc pápa szavait, melyeket három éve a krizmaszentelő szentmisén mondott: „Köszönöm a szolgálatotokat; köszönöm azt a sok jót, amit rejtve végeztek…; köszönöm papi szolgálatotokat, melyet gyakran sok fáradozás, meg nem értés és kevés elismerés között végeztek”. A fáradozás és meg nem értés azonban alkalom lehet arra is, hogy elgondolkozzunk az előttünk álló lelkipásztori kihívásokról – fűzte hozzá Leó pápa. Elsőként említette a keresztény beavatás és az evangelizáció közötti kapcsolatot, melyet meg kell fordítanunk. A szokásos lelkipásztori rendszer klasszikus modell szerint arra összpontosít, hogy biztosítsa a szentségek kiszolgáltatását. Ennek azonban előfeltétele, hogy a hitet a környezet, a társadalom, a család átadja. Valójában az elmúlt évtizedekben végbement kulturális és antropológiai változások azt jelzik, hogy ez már nincs így, sőt: a vallásgyakorlás egyre inkább gyengülni látszik. Sürgősen vissza kell térni az evangélium hirdetéséhez, ez a prioritás – figyelmeztetett a pápa. Alázatosan, de nem csüggedve be kell ismernünk, hogy az általunk megkeresztelt emberek egy része nem tapasztalja meg az egyházhoz való tartozását. Mint minden nagyváros, Róma is örökös mobilitásban él, lakói új módon élnek benne, megváltoztak, bonyolultabb és olykor szétszakadozott személyi és családi kapcsolatokkal. Ezért a plébániai lelkipásztorkodásnak újra az igehirdetést kell az első helyre állítania, hogy az emberek újra kapcsolatba kerüljenek Jézus ígéretével. Ebben az összefüggésben felül kell vizsgálni a keresztény beavatást – ami gyakran az iskolához kötődő ütemben történik. Ki kell kísérletezni új módokat a hit átadására, hogy újból bevonjuk a gyerekeket, a fiatalokat és a családokat.

A plébániák fogjanak össze

A második szempont az összefogás, a szeretetközösségben végzett munka – folytatta a római papsághoz intézett beszédét XIV. Leó pápa. Ahhoz, hogy az evangelizálásé legyen a főszerep, nem gondolkodhatunk és cselekedhetünk elszigetelten. Régebben a plébánia stabilabban kötődött az adott területhez, és hozzá tartoztak az ott lakók. Ma azonban az életmód és életstílus mobilizálódott, és sokan nemcsak a munka miatt hagyják el a lakónegyedüket, hanem máshol élik meg kapcsolataikat is. Önmagában a plébánia nem elég ahhoz, hogy olyan evangelizáló folyamatot indítson el, mely azokat is eléri, akik nem tudnak megfelelően részt venni benne. Az olyan nagy területű egyházmegye, mint a római, le kell, hogy győzze az önferencialitás kísértését, ami túlterheltséghez és szétforgácsolódáshoz vezet. Egyre inkább össze kell fogniuk, különösen a szomszédos plébániáknak, közös programokat szervezni, koordináltan együttműködni.

Felkarolni a fiatalokat, irányt mutatni nekik

A harmadik szempont a fiatalokra irányuló figyelem. Amint tudjuk, sokuk számára Isten és az egyház ma távoli fogalom. Észre kell vennünk, hogy mély egzisztenciális kétség lakik szívükben, elveszettek és számos nehézséggel küzdenek. Emellett a virtuális világ jelenségei is hatással vannak rájuk, aggasztó körükben az agresszivitás, ami olykor erőszakba torkoll. Tudom, hogy ismeritek ezt a helyzetet, és igyekeztek szembenézni vele – fordult papjaihoz Róma püspöke, majd hozzátette: Nincsenek könnyű megoldásaink, amelyekkel azonnal eredményt érnénk el, de amennyire csak lehet, hallgassuk meg a fiatalokat, legyünk jelen, fogadjuk el őket, osztozzunk kicsit életükben. Emellett pedig mint plébánia igyekezzünk párbeszédre lépni és együtt cselekedni a területi intézményekkel, az iskolával, a nevelési és humán szakértőkkel, valamint mindenkivel, aki szívén viseli a fiatalok sorsát és jövőjét.

Kiégés ellen kölcsönös meghallgatás

Leó pápa ezután a fiatal papokat bátorította, akik gyakran saját bőrükön tapasztalják meg ennek a generációnak és korszaknak minden lehetőségét és fáradalmát. Egy nehezebb és kevésbé hálás társadalmi és egyházi közegben félő, hogy kiürülnek saját energiáik, frusztrálódnak és elmagányosodnak. Tartsanak ki az Úrhoz való hűségben, dolgozzanak lelkesen, még ha most nem is látják apostolkodásuk gyümölcseit. Főként pedig ne zárkózzanak önmagukba: ne féljenek beszélni nehézségeikről, válságaikról paptársaiknak, akik segíthetnek nekik. Valamennyiüktől pedig azt kérte a pápa, hogy hallgassák meg egymást és figyeljenek oda a másikra, mert ezen keresztül élhetik meg a papi testvériséget. Kísérjük és támogassuk egymást kölcsönösen!

XIV. Leó pápa végül azzal búcsúzott a római papságtól, hogy őrizzék meg és növeljék hivatásukat a megtérés és megújult hűség útján járva, ami sosem a magány útja, hanem megkívánja az egymásról való gondoskodást. „Ily módon Isten szíve szerint való pásztorok leszünk és a legjobban szolgálhatjuk római egyházmegyénket”.

Forrás: Vatian News. Vezetőkép: Vatican News.