Soltész Miklós: a magyarországi szlovákokkal minden területen együttműködik a kormány

A magyarországi szlovákok számíthatnak a magyar kormányra; az együttműködés minden területen jelen van – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Békéscsabán, a Szlovák Kultúra Háza alapításának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. – olvasható a KDNP oldalán.
A történelmi múltat jelképező közös jelképek és szimbólumok vezetnek el a Magyarország és Szlovákia közötti történelmi megegyezéshez; „Magyarországon teljesen természetes”, hogy a két ország nemzeti zászlója egyszerre van jelen, és a két himnusz egymás után hangzik el” – mondta Soltész Miklós.
Hangsúlyozta, hogy a magyarországi szlovákok – éljenek akár Budapesten, a Pilisben, Nógrádban, a Mátrában, a Zemplénben vagy Békéscsabán – számíthatnak a magyar kormányra.
Az együttműködés minden területen jelen van: az önkormányzatiság és a parlamenti jelenlét szintjén, az oktatási és kulturális intézményekben, valamint az egyházi és a civil szféra területén is.
Békéscsabán az elmúlt évtizedben több mint másfélmilliárd forintból megújult három templom (a kis és a nagy evangélikus, valamint a jaminai templom), létrejött a szlovák tájház, és mintegy négyszázmillió forintból korszerűsítették a szlovák gimnáziumot – közölte az államtitkár.
Elfogadjuk-e a mai világ békétlen, romboló, nemzeteket egymással szembefordító törekvéseit,vagy békességben, egymást erősítve építünk, alkotunk?
– tette fel a kérdést a kereszténydemokrata politikus, aki azzal zárta beszédét: „magyarok és szlovákok, mutassunk példát a világnak!”
Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális államtitkára azt mondta, a békéscsabai intézmény a kulturális sokszínűséget, a hagyományok gazdagságát, a nemzeti összetartozást és együttérzést szolgálja,
mert közös hazát csak büszke, értékeiket ismerő, örökségüket megélő polgárok építhetnek.
A szlovák hagyományok felkarolása, a művészeti csoportok megerősítése, az országos szervezetekkel egyre szorosabbá font együttműködések adják az alapját annak a közösségi munkának, amely a szlovák nemzetiségi identitás megőrzését, továbbadását szolgálja – hangoztatta.
A békéscsabai Szlovák Kultúra Házának létrejöttéhez szükség volt egy fiatal népművelőre, István Annára, aki „mert nagyot álmodni”; és egy közösségre, amely tett a célokért. Az intézmény így válhatott „szellemi palotává, inspiráló fórummá”, ahol élőek a szlovákság gazdag hagyományai – fejtette ki Závogyán Magdolna.
Martina Simkovicova, a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere arról beszélt, Békéscsaba már három évtizede a Magyarországon élő szlovákok kultúrájának, nyelvének és identitásának „lüktető szíve”, a kultúra házát pedig az összetartozás, a kitartás és a gyökerekhez való ragaszkodás szimbólumának nevezte. Kiemelte, a kultúra képes generációkat összekötni, határokat átlépni, értékeket megőrizni, „amelyek közös emlékezetünk alapját képezik”. Azt kívánta, az intézmény a jövő nemzedékek számára is legyen az „inspiráció, a találkozások, a szlovák kultúrára való büszkeség helyszíne”.
Paulik Antal, a magyarországi szlovákok parlamenti szószólója felidézte, 36 éve ítélte úgy a békéscsabai vezetés, hogy létrejöhet a szlovák közösség kulturális központja. Hat év kellett az építkezéshez, amelyhez mindkét ország kormánya hozzájárult. Most Budapesten épül egy hasonló szlovák kulturális központ, és tíz regionális központ létezik az országban, de a csabai volt az első.
Az intézményt működtető Csabai Szlovákok Szervezetének 2024 áprilisában megválasztott elnöke, Püski-Liker Bence szlovákul elmondott köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy Békés vármegyében már háromszáz éve élnek szlovákok, akik a második világháború után elszenvedték a lakosságcserét, a kommunizmus idején pedig majdnem eltűnt „a nyelvük, hitük és dalaik a szürke egyformaságban”.
A szervezet célja a modernizáció, a kapcsolatok erősítése és az élő közösség megőrzése, hogy az épület a jövőben is „hímzők, énekkarok és zenészek otthona legyen” – tette hozzá.
Forrás: KDNP. Vezetőkép: KDNP.





