Ukrajna már nem fér bele – csökkenti a nemzetközi humanitárius kiadásokat a cseh kormány


Hirdetés

Csökkenti a más országoknak szánt humanitárius segítség összegét az Andrej Babis vezette új cseh kormány – írja a Právo című cseh napilap pénteken az új költségvetési tervezetre hivatkozva.

Míg az előző kormány költségvetési tervezetében 165 millió koronát (2,64 mld forint) fordított volna nemzetközi humanitárius segítségre, addig az új kormány erre a célra már csak 50 millió koronát szán – írja a független napilap.

Alena Schillerová pénzügyminiszter a héten mutatta be az új kormány költségvetési tervezetét, amely az idei évben 310 milliárd koronás hiánnyal számol, ami mintegy 60 milliárddal több, mint a korábbi tervezet, amelyet még a Petr Fiala vezette kormány dolgozott ki és terjesztett a parlament elé.


Hirdetés

Ezt a tervezetet az új kormánykoalíció irreálisnak minősítette és elutasította, minek következtében Csehországban jelenleg költségvetési provizórium van. Ez azt jelenti, hogy az állami intézmények minden hónapban csak a tavalyi kiadások tizenkettedét kapják meg. Az új költségvetési tervezet most a képviselőház elé kerül, amely várhatóan március 11-én szavaz róla.

Petr Macinka külügyminiszter szerint az előző kormány rosszul gazdálkodott, és ezért most szigorú takarékosságra van szükség.


Hirdetés

„Reálisan már csak 40 millió korona van erre a célra, mert 10 millióért az új kormány generátorokat vett Ukrajna számára”

– mondta a miniszter az újságnak. „A helyzet természetesen nem optimális, és nagyon kell takarékoskodni” – tette hozzá a tárcavezető, az Autósok kormánykoalíciós párt elnöke.

Az ellenzék bírálja a humanitárius segítségre szánt összeg csökkentését. „Ebben sátrak, élelmiszer és más hasonló dolgok vannak katasztrófa sújtotta területeken élő emberek számára” – mutatott rá Jan Lipavsky korábbi külügyminiszter.

A nagyobb arányú humanitárius vagy gazdasági segélyekhez kormánydöntésre van szükség. A külügyminisztérium költségvetési tervezetében erre a célra korábban egymilliárd korona volt előirányozva, amelyet most a felére csökkentettek. Petr Macinka azt mondta, hogy ezek a projektek nemcsak az általa vezetett tárcát, hanem más tárcákat is érintenek.


Hirdetés

Jan Lipavsky azt mondta: ebben a költségvetési fejezetben többnyire az Ukrajna megsegítésére kidolgozott projektek kaptak helyet, amelyek azonban valóban több tárcát is érintenek, de mindezt a külügy koordinálja.

„Az összeg csökkentése után nem világos, hogy folytatódnak-e ezek a projektek”

– jelentette ki a volt külügyminiszter.

Kapcsolódó:

Andrej Babis: Ukrajna finanszírozása többmilliárdos károkat eredményezett

Vezetőkép: Andrej Babis cseh miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az új cseh kormány beiktatása után Prágában 2025. december 15-én. Balról Alena Schillerová új cseh pénzügyminiszter. Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb