Kaszab Zoltán: Február az a hónap, amikor mindenki még egyet léphet előre
A fizetések és a nyugdíjak is kellemes meglepetést okozhatnak.

Érdemes figyelni a bankszámlákat és várni a postást a következő napokban. Most lesz ugyanis valósággá abból, amiről eddig a kormány beszélt. Az elmúlt hónapokban meghozott és januárban életbe lépő intézkedések ugyanis ebben a hónapban válnak kézzelfoghatóvá.
Ez a családosoknak több tíz-, akár több százezer forintot is jelenthet havi szinten. A családi adókedvezmény például ismét emelkedik, így egy háromgyermekes szülő nettó fizetése már 200 ezer forinttal lesz több ahhoz képest, mintha nem lenne gyermeke. Jól járnak a kétgyermekesek is: amellett, hogy adókedvezményként az eddigi 60 helyett már 80 ezer forintot érvényesíthetnek, a 40 év alatti, kétgyermekes anyák most kapják kézhez az első SZJA mentes fizetésüket, ami egy azonnali, 20%-os béremelésnek felel meg. Ha pedig még GYED-en vannak, a minimálbér emelkedése miatt az a juttatásuk is emelkedik.
Merthogy a 11%-kal emelt minimálbért és a 7%-kal emelt bérminimumot is most kapják meg először az érintettek. Ezekben a napokban érkeznek az első emelt pedagógus bérek és a kulturális, valamint a szociális ágazat dolgozói és a bírák is most kapják meg az emelt fizetésük. Érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete is. A rendvédelmi dolgozók pedig már múlt pénteken megkapták a hathavi fegyverpénzüket.
Gyakorlatilag nincs olyan társadalmi csoport, amely ne járna jól februárban. Történik ráadásul mindez úgy, hogy a kormány a többletkiadásoktól is megvédi az embereket.
Erről szól a januári rezsistop, amelynek köszönhetően 30%-kal csökkennek a rendkívüli hideg miatti magas fűtési költségek, de maga a rezsicsökkentés is azt szolgálja, hogy a magyarok védve legyenek az energiaárak elhibázott brüsszeli politika miatti emelkedésétől. És a kiadások megugrása elleni védelmet jelent az árrésstop is, amely a fanyalgók jóslatai ellenére igenis működik és piaci zavarokat sem okozott, ahogyan arra az ellenérdekeltek és a károgók számítottak.
A kormány tehát amellett, hogy szinte mindenkinek többletjuttatást ad, azt is eléri, hogy a költségek kisebb mértékben növekedjenek, mint a bevételek.
Ennek köszönhető, hogy – ahogyan az elmúlt években – idén is mindenki léphet egyet előre a polgárosodás útján és jobban élhet, mint tavaly.
Fontos időről időre emlékeztetni magunkat arra, hogy ez mekkora dolog abban az európai környezetben, amelyben egyre inkább gyárbezárásokról, csődhullámról és növekvő költségekről hallani. Nem véletlen, hogy nyugaton évről évre emelkedik azoknak az aránya, akiknek nehézséget okoz a rezsiköltségek befizetése. Tavaly már Németországban is meghaladta ez az arány a 20%-ot, miközben korábban 10% alatti volt. Elgondolkodtató, hogy Magyarországon ez így is maradt és évek óta egy számjegyű ez az arányszám.
Mindez addig van így, amíg Magyarország akar és tud a brüsszeli elittől és a nyugattól eltérő gazdaság és társadalompolitikát folytatni.
Ehhez pedig olyan erő és elhatározás kell, ami jelenleg egyedül a Fidesz-KDNP-nek van meg. Ne legyenek kétségeink: a Tiszának sem akarata, sem ereje nem lenne arra, hogy nemet mondjon Brüsszelnek. Ha ilyen szándékai lennének, nem csatlakozott volna az Ukrajna támogatását a zászlajára tűző Európai Néppárthoz és nem igazolna a nemzetközi vállalatok éléről vezető politikusokat. A Tiszának tehát nem elsősorban a nyilatkozatai, hanem a cselekedetei árulkodóak. A következő napokban kézzelfoghatóvá váló eredmények megvédéséhez tehát nem szabad hagyni, hogy ez a banda vegye át az irányítást, mert a jelenlegi gazdaság- és támogatáspolitika folytatásának csak a Fidesz-KDNP a garanciája.
Vezetőkép: A Magyar Posta munkatársa kézbesíti egy nyugdíjasnak a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt a fővárosban, a XIII. kerületi Gidófalvy Lajos utca egyik társasházában 2025. szeptember 1-jén. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka






