Gál Kinga: nyomás alatt állnak a Patrióták


Hirdetés

„Nyomás alatt állunk olyan erők részéről, amelyek el akarnak hallgattatni bennünket, fel akarják számolni szabályainkat, hagyományainkat és értékeinket; ellenfeleink minden rendelkezésükre álló eszközt – szabályokat, rendeleteket és mechanizmusokat – bevetnek, hogy cenzúrázzák és elnémítsák a patrióta és konzervatív hangokat” – jelentette ki Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő kedden az Európai Parlamentben rendezett „transzatlanti csúcstalálkozón”.

 

A Patrióták Európáért EP-frakció alelnöke a Szólásszabadság kontra szabályozott beszéd című, a Patrióták és az Európai Konzervatívok támogatásával megtartott hetedik transzatlanti csúcstalálkozón, a Political Network for Values intézet konferenciáján azt mondta: a nyugati világban ma nem könnyű a hagyományos értékek képviselete, mert az ellenfelek „minden eszközt bevetnek” a patrióta és konzervatív hangok cenzúrázására.


Hirdetés

Felidézte: a mostani rendezvényt már a megtartása előtt hivatalosan támadták, kedden reggel pedig aktivisták próbálták megzavarni. Szerinte ez is azt mutatja, hogy a szólásszabadság veszélyben van Európában.

Emlékeztetett arra is, hogy Brüsszelben korábban rendőri fellépéssel próbálták meg ellehetetleníteni a Nemzeti Konzervativizmus (NatCon) konferenciát, amit „kommunista időket idéző” élményként írt le. Hozzátette: a bíróság nemrég precedensértékű döntésben mondta ki, hogy a gyülekezési szabadságot nem lehet ideológiai alapon korlátozni, amit a patrióta oldal győzelmének nevezett.


Hirdetés

Gál Kinga hangsúlyozta: „harc zajlik Európa lelkéért”, és a patrióták és konzervatívok ugyan nem értenek egyet mindenben, de több dolog köti össze őket, mint ami elválasztja. Véleménye szerint a baloldali politikai erők azért próbálják megosztani őket, mert félnek attól, hogy együtt erősebb a hangjuk és a befolyásuk.

A képviselő szerint a patrióta politikai erőket folyamatos támadások érik: ha választásokon nem tudják legyőzni őket, akkor igazságügyi eszközökkel próbálják kizárni őket a politikából, illetve az európai együttműködésből.

Gál Kinga úgy fogalmazott: Magyarországot is azért támadják évek óta, mert a kormány „a békét támogatja a háború helyett”, a józan észt a „woke ideológiával” szemben, valamint a családokat a tömeges migráció helyett. Hozzátette: nem tudják elhallgattatni azt a több tízmillió európait, akiket képviselnek.

Beszédében kiemelte: a hasonló találkozók fontosak, mert a világ számos pontjáról érkező szövetségesekkel közösen kell megőrizni és továbbadni a hagyományos értékeket a következő generációknak.

A konferenciához kapcsolódva László András fideszes EP-képviselő Facebook-bejegyzésében azt írta: a szólásszabadság a nyugati világ egyik legfontosabb értéke, amely nélkülözhetetlen minden szabad társadalomban, és a jól működő demokrácia alapfeltétele.


Hirdetés

A politikus szerint az elmúlt években a baloldal Amerikában és Európában is különböző módokon próbálta korlátozni a szólásszabadságot: hol titokban, hol nyíltan, hol megfélemlítéssel. Példaként említette a migrációs válsággal, a COVID-19-járvánnyal, illetve az ukrajnai háborúval kapcsolatos vélemények korlátozását, valamint a Soros-hálózat elleni kritikák elhallgattatását.

László András úgy fogalmazott: amerikai és európai adófizetői pénzekből „masszív cenzúrarendszereket” építettek ki, és a közösségi médiát működtető vállalatokra önkényes tartalomszűrést kényszerítettek rá. Utalt arra, hogy Elon Musk a Twitter megvásárlása után nyilvánosságra hozta az ilyen jellegű gyakorlatokat, a Facebook-alapító Mark Zuckerberg pedig később beszélt a Joe Biden vezette korábbi amerikai kormányzat nyomásgyakorlásáról.

Bejegyzésében László András kitért arra is, hogy szerinte az Egyesült Államokban Donald Trump újraválasztásával megváltozott a politikai irány, és a kormányzat felszámolja ezeket a rendszereket, valamint ugyanezt várja európai szövetségeseitől is.

A politikus szerint az Európai Unió ezzel szemben „pont az ellenkező irányba halad”. Felidézte: két éve Brüsszel baloldali polgármestere megpróbálta betiltani a Nemzeti Konzervativizmus konferenciát, és nyomást gyakoroltak több rendezvényhelyszínre is. Hozzátette: a belga bíróság néhány napja kimondta, hogy ez sértette a szólásszabadságot, amelyet a belga törvények garantálnak.

László András úgy vélte: Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök, az Európai Néppárt és baloldali szövetségeseik tovább bővítik azokat az eszközöket, amelyekkel korlátozni kívánják a szólásszabadságot. Példaként említette az Európai Unió Demokráciapajzs programját, amely szerinte a külföldi beavatkozás veszélyére hivatkozva több forrást irányoz elő a balliberális sajtónak, és kiterjeszti az online tartalomszűrési programokat.

A politikus szerint nyíltan beszélnek arról is, hogy ezekre az intézkedésekre a nemzeti elkötelezettségű jobboldali pártok és vélemények ellen van szükség.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: MTI. 

'Fel a tetejéhez' gomb