Ungváry Zsolt: Szavazatszerző „áljóemberkedések”
Talán sosem derül ki – nincs párhuzamos univerzum, nincs kontrollcsoport –, hogy a választói döntések mögött milyen arányban állnak majd érzelmi, indulati okok, és mennyiben racionálisak. Szerencsésebb volna, ha programok, jövőképek, átgondolt tervek ütköznének, ám nem tudjuk a kampányból száműzni a kifejezetten emocionális, néha mesterségesen gerjesztett elemeket, sőt a pártok mintha egyre inkább rá is játszanának ezekre. Egy-egy akcióval, hamis kontextusba helyezett kijelentés felnagyításával remélik a szavazatokat ide-oda billenteni.
Jó példa volt erre Lázár Jánosnak egy szerencsétlen, rosszul megfogalmazott – ám kontextusában teljesen vállalható – mondata, amely a vécépucolással említette együtt a cigányságot. Noha az elmúlt évtizedekben – de talán soha a magyar történelemben – egyetlen kormány sem indított el annyi programot és tett annyit a hazai cigányság felzárkóztatásáért, mint az Orbán kabinet (segély helyett munka, iskoláztatás támogatása, adókedvezmények kiszélesítése, a valós problémák néven nevezése), most mégis össztűz zúdult rájuk.
Jellemzően olyanoktól, akik (és ez sokkal megalázóbb a becsületes munkának számító köztisztasági feladatok ellátásánál) a cigányság hergelésével, megtévesztésével, már-már polgárháborús viszonyok előmozdításával igyekeznek szavazatokat szerezni, hogy hatalomra kerülhessenek. Hogy aztán ezt a hatalmat milyen módon, milyen programokkal fordítanák például a cigányság felemelésére, arról nem nagyon esik szó. Nem is érdekli őket. Kihasználnak egy helyzetet, felfűznek rá egy narratívát, bekasszíroznak (vagy legalábbis ebben reménykednek) néhány százaléknyi szimpatizánst, majd kreálják a következő balhét.
Szimbolikusan is sokat elmond, hogy a Tisza Párt születése és megerősödése is egy olyan ügyhöz kapcsolódik, ahol megint nem a tartalom volt a lényeg. A máskülönben a szexuális devianciákat, a bűnözőket mindenféle áljóemberkedő liberális szövegekkel mentegetők pont egy szexuális devianciával kapcsolatos kegyelmi döntésért feszítették keresztre a köztársasági elnököt. (Megfeledkezve arról – sajnos, a jobboldalon is –, hogy a kegyelem nem rehabilitáció, a kegyelemnek éppen az a lényege, hogy a bűnösökre árad ki, és nem tehetjük meg, hogy kategorikusan megvonjuk bárkitől a kegyelem jogát.)
Ugyanezt az álságosságot éltük meg a Benes dekrétumot esetében; a szlovákok gyalázatos, valóban védhetetlen döntése ellen a máskor a határon túli (vagy inneni) magyarokra ügyet sem vető (vagy éppenséggel minden kritikus helyzetben őket bűnösnek láttató) balliberálisok egyszeriben nagy hazafivá váltak öt percre, hogy üthessenek azon a kormányon, amely tizenhat éve (illetve megelőzően 1998 és 2002 között is) számtalan jelét adta az elszakított nemzettestvéreink sorsa iránti elkötelezettségének. Mivel a jelenlegi szlovák kormány – amely büntetendővé tette a Benes dekrétumok igazságtalanságának felvetését – az Európai Unió diktatúrája elleni harcban szövetségesünk, hát átmenetileg – éket verve e praktikus együttműködésbe – felfedezték magukban a nemzetit.
Magyar Péter egyébként vélhetően bizalmas, baráti körben egészen másképp beszél a cigányokról, mint jogvédő felbuzdulásából ez vélelmezhető, ahogyan azt is megtudhattuk, hogy bár támogatói és közvetlen munkatársai között az LMBTQ lobbi megannyi aktivistája van, hajtva a szexuális kisebbségek szavazataira, négyszemközt a saját emberével, Csercsa Balázzsal, a Tisza Párt korábbi egyházügyi munkacsoportjának vezetőjével így beszélt:
„Magyar Péter megkérdezte tőlem, hogy mint keresztény ember, hogy képzelem ezt, hogy kint voltam a Pride-on”, majd rákérdezett arra: „Te buzi vagy?”
Kis fantáziával elképzelhetjük, hogy amikor nem szervez tiltakozásul a cigányság melletti megmozdulásokat, vajon hogyan beszél róluk és velük.
Vezetőkép: Illusztráció
