MSZP: Ami késik – nem múlik; illetve késve múlik
Az ember próbál nagyon friss és naprakész lenni, ami az internet világában egyfelől könnyű, hiszen azonnal értesülünk mindenről, másfelől nehéz, mert villámgyors módosításokkal és cáfolatokkal rögvest idejétmúlttá is tehetnek egy cikket. Az alábbi írás annak nyomán született, hogy több helyen is megjelent a hír az MSZP távolmaradásáról a 2026-os parlamenti választásoktól. Később azonban a pártelnök cáfolt. Mégis – utalva a cikknek adott címhez – úgy vélem, ami késik, nem múlik. Így ezzel a kiegészítéssel együtt azt gondolom, amit leírtam, továbbra is érvényes. Előfordul, hogy valakiről akkor írnak nekrológot, amikor még él, de az ilyesmi mindig aktuálissá válik egyszer…
Isten malmai lassan őrölnek. A történelmet nem lehet megerőszakolni, legfeljebb késleltetni, de az igazság hosszú távon diadalra jut.
Magyarországon 1989-90-ben lezajlott a rendszerváltás, ám a diktatúra pártállamából kinövő, azzal jogfolytonos MSZP csak 36 év késéssel hozta meg a döntést: a Magyar Nemzet (és ez itt most az újságra vonatkozik) értesülései szerint a kommunista utódpárt nem indul a következő választáson.
Néhányan talán még megpróbálkoznak egyéniben, egyfajta tehetetlenségi erőtől hajtva, de már a pártlogó nélkül, függetlenként, bízva személyes ismertségükben és karizmájukban. (Ez a vicc helye.) Köztük Kunhalmi Ágnes, aki sajátos performanszairól maradhat meg emlékezetünkben (végigröhögcsélte a saját sajtótájékoztatóját, háttértáncosként szerepelt egy televíziós bejelentkezésnél, de karrierje csúcsa mindenképpen az a kísérlet volt, amikor a zárt ajtónak nekifutást kis híján olimpiai számmá tette), vagy Hiller István, akit valami rejtélyes okból egyfajta higgadt szakmaiság lengett körül, de azért ne feledjük, hogy Gyurcsány ámokfutásának idején ő volt az MSZP elnöke, illetve a Böszme kulturális-oktatási minisztere.
Hivatalosan nem jelentették be, hogy a Tisza Párt javára lépnének vissza, de – a többi öngyilkos kispárthoz (Momentum, 2RK, LMP) hasonlóan – e gesztussal az ellenzék legnagyobb erejének malmára hajtják a vizet. Igaz, ez a víz nem valami felduzzasztott folyam, hanem csak alig csordogáló erecske. Hiller maga ismerte el, hogy kerületének tiszás jelöltjét, Tarr Zoltánt nem tekinti ellenfélnek és ellenségnek. (De vajon akkor minek tekinti, ha végső soron őellene is indul, és nyilván inkább drukkol saját magának, mint Tarrnak. Vagy mégsem?)
A szocialisták döntése mögött tehát nem nagy alkukat, hosszú távú össznemzeti stratégiát kell keresni, hanem egyszerűen elfogytak a témák, a tagok, a támogatók, az önkéntesek és leginkább a szavazók. Sem érdekből vagy számításból, sem lelkesedésből vagy szeretetből nincs, aki támogatná őket. Az a néhány, ismeretlen motivációjú polgár, aki esetleg még mindig rájuk szavazott volna, most jó eséllyel valószínűleg a Tiszára fog, így hát áttételesen azért mégis csak Magyar Péter – vagyis egy kiugrott fideszes – javára léptek vissza. Nekem ugyan nem fáj a baloldal, de azért ez megalázó. És ha ennyire nincs igény a baloldali és liberális eszmékre, akkor valóban szegény Schiffer András marad lassan az egyetlen baloldali.
Az ellenzék teljes ideológiai káoszához újabb adalék, hogy a Jobbik egykori elnöke, Jakab Péter pedig a DK színeiben méretteti meg magát. (Ha még emlékszünk rá, a Jobbik egyik célja az volt, hogy „Gyurcsány Ferencből fegyenc legyen”. Talán a közben elvált és a hozományként megszerzett pártot, a monogramját viselő DK-t momentán elnöklő Dobrev Klára ennek a jelszónak a felújítását reméli Jakab indításától, ezzel ütve hajdani férjén?)
Az MSZP távolmaradása a választásoktól – és egy politikai párt esetében ezzel gyakorlatilag a megszűnése – elégtétel mindazoknak, akik azt remélték, hogy negyvenöt évnyi szocializmusnak, egypárti diktatúrának azért lesz valamiféle jogi következménye, de a katarzishoz kicsit megkésett. 1990-ben még lett volna jelentősége és szimbolikus ereje, ám azok után, hogy háromszor is kormányt alakíthattak a demokratikus Magyarországon, sokaknak elvették az igazságba vetett hitét.
A bejelentés mostanra már jószerivel nem is érdekel senkit; bizonyára nem fognak születni majd hosszú elemzések, nagyinterjúk és az MSZP sírja felett sem gyűlik össze a szívből gyászoló közönség. Észrevétlenül tűnnek el a történelem süllyesztőjében.
Az mindenesetre bravúros, hogy nem csak a Szovjetuniót élték túl bő három évtizeddel, hanem még a német márkát is huszonnégy évvel.
Vezetőkép: Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés kormány által kezdeményezett rendkívüli ülésén 2025. december 17-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
