Budapest elveszett tetődíszei – Az Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony-székesegyház
A 18. századi Pest fejlődő kereskedelmi város volt, amely számos balkáni eredetű közösséget vonzott. A görög és macedovlach kereskedők hamar meghatározó szereplőivé váltak a város gazdasági életének, vallási szükségleteiket azonban eleinte csak másokkal megosztva tudták gyakorolni.
A Szerb utcai, Szent György tiszteletére emelt templomban kaptak helyet, ahol idővel már rendszeres görög nyelvű istentiszteleteket tartottak. A közösség lélekszáma és öntudata azonban gyorsan nőtt, így megszületett az elhatározás egy önálló templom felépítésére. Az engedély megszerzése hosszú évekbe telt, végül 1790-ben nyílt meg az út egy saját templom létrehozása előtt, amelyhez a mai Petőfi tér egyik értékes Duna-parti telkét vásárolták meg a Piarista rendtől. 
Az új templom megtervezésével a kor templomépítészetében jelentős tapasztalattal rendelkező Jung Józsefet bízták meg. A megrendelők nem elégedtek meg egy egyszerű egyházi épülettel, céljuk egy olyan templom volt, amely rangjával és megjelenésével méltó módon jelenik meg Pest városképében. A terveket ezért többször átdolgozták, míg végül megszületett az a forma, amelyet 1801-ben felszenteltek és illeszkedett a Duna-part reformkori klasszicista stílusához. A belső tér gazdagsága már ekkor előrevetítette a templom különleges szerepét, az ikonosztázion és az ikonok elkészítése a kor kiemelkedő mestereinek munkája volt. A 19. század elejére az épület kívül-belül elkészült, ám a tornyok lezárása elmaradt. A két torony ugyan felépült, de csak ideiglenes fedést kaptak, mintha az épület maga is várta volna végső formáját. 
Ez a várakozás évtizedekkel később ért véget, amikor a neve építészt, Ybl Miklóst kérték fel az épület befejezésével. Az 1870-es években Ybl nem pusztán pótolta a hiányzó elemeket, hanem új hangsúlyt adott az egész épületnek. A tornyokra tervezett sisakok finoman tagoltak, arányosak és elegánsak voltak, miközben erőteljesen meghatározták a templom sziluettjét. A homlokzat átalakítása is az ő elképzeléseit követte, így a Nagyboldogasszony-templom a pesti Duna-part egyik legkarakteresebb épületévé vált. Külső megjelenése különleges kettősséget hordozott, hiszen ortodox templomként nyugati, eklektikus, barokk jegyekben gazdag formavilágot mutatott – sokan ezért katolikus templomnak gondolták. Hosszanti elrendezése, tornyai és visszafogott díszítése jól illeszkedett a rakpart szűk beépítéséhez, miközben kiemelkedett a környező házak közül. Ybl munkája nélkül a templom soha nem vált volna ilyen hangsúlyos városképi elemmé. 
A 20. század közepén azonban mindez egyik pillanatról a másikra megváltozott. Budapest 1944-45-ös ostroma során az épület közvetlenül a harcok színterére került. A Duna két partjáról érkező orosz és német tüzérségi tűz súlyos károkat okozott. A hajó déli oldala sem kerülte el a pusztulást, a belső térben repedések, omlások és égésnyomok jelentek meg. A déli torony több találatot kapott és szerkezete olyannyira meggyengült, hogy összeomlott. Ezzel nemcsak egy építészeti elem tűnt el, hanem az a gondosan kialakított egyensúly is, amelyet az építészóriás, Ybl Miklós teremtett meg.
A háború utáni évek tovább mélyítették a sebeket. A templomot kifosztották, majd a megszálló csapatok hosszabb ideig istállóként használták, ami súlyos károkat okozott a belső térben. Bár 1949-ben megindult a helyreállítás, ez elsősorban a használhatóság visszaállítására szorítkozott. A déli torony és a sisak újjáépítése szóba sem kerülhetett, a politikai környezet pedig végleg megpecsételte a sorsát. Az épületet elvették az eredeti közösségtől, és más egyházi fennhatóság alá helyezték. A későbbi évtizedekben több külső felújítás történt, ám a torony hiánya továbbra is fájó seb maradt, amely évtizedeken át meghatározta a templom megjelenését. 
A teljes helyreállítás gondolata azonban nem merült feledésbe. Szakemberek és műemlékvédők újra és újra hangsúlyozták, hogy a torony hiánya nemcsak esztétikai kérdés, hanem városképi veszteség is. A fordulat a 21. század elején következett be, amikor végre megindult a déli torony visszaépítése. A torony teste 2006 és 2009 között készült el, majd a sisak tartószerkezete is a helyére került. A burkolat nélküli váz hosszú éveken át különös látványt nyújtott, mégis jelezte, hogy a befejezés már nem csak ígéret. A legutóbbi átfogó felújítás során végül elkészült a rézborítás, a sisak tetejére új, aranyozott kereszt került, és a templom több mint hetven év után visszanyerte Ybl Miklós által megálmodott arányait. 
A felújítás nem állt meg a tornyok helyreállításánál. A homlokzat részletei megtisztultak, az üvegablakok korszerű védelmet kaptak, miközben a belső térben további munkák zajlanak annak érdekében, hogy a megjelenés a lehető legközelebb kerüljön az eredeti állapothoz. A templom ma ismét teljes egészében áll a Duna-parton, tornyai újra Budapest káprázatos látképét gazdagítják. A Nagyboldogasszony-székesegyház tornyainak története egyértelmű üzenetet hordoz. A háború során megsérült tetődíszek, tornyok és kupolák helyreállítása lehetőség és kötelesség egyaránt. A pusztítás nem feltétlenül végállomás, az elveszett értékek visszaszerezhetők, és ezzel együtt az épületekhez kötődő városi emlékezet is újra teljessé tehető.
(A sorozat hamarosan folytatódik!)
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Az Ybl Miklós által átalakított külső és a látványos barokk-copf stílusú tornyok, 1900. Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei
