Rövidesen megnyílik a várva várt Attila-kiállítás a Nemzeti Múzeumban

A kiállítótér kialakítása lényegében befejeződött, minden készen áll arra, hogy a következő két hétben fogadja a Nemzeti Múzeum azt a több száz műtárgyat, amelyek a világ minden részéből, összesen 64 múzeumból érkeznek az Attila-kiállításra – közölte Facebook-oldalán január 9-én a Magyar Nemzeti Múzeum.

Mint írták, pénteken Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszternek mutatta meg, hogy áll a kiállítótér. Abban a szimbolikus jurtában is jártak, amely az egyik különlegessége lesz a tárlatnak – tették hozzá.

A Magyar Nemzeti Múzeumban január 22-én nyílik meg, s másnaptól lesz látogatható az Attila című kiállítás, amely majd nyár közepén, július 12-én zár.

A 400 bemutatásra kerülő műtárgy 13 ország – többek között az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Románia és Szlovákia – 64 múzeumából érkezik meg Budapestre.

A Magyar Nemzeti Múzeum közleménye szerint


Hirdetés

a kiállítás az Attila személyét övező mítosz és a valóság kapcsolatát mutatja be a régészet, a történetírás, a művészetek, az antropológia, az archeogenetika és a kortárs reflexiók tükrében, egyúttal egyedülálló módon képez hidat a legendás hun vezér keleti és nyugati kultúrákban máig élő emlékezete között.

A tárlat tematikus egységein végighaladva a látogatók megismerhetik a hun kor világát és az Attilát körülvevő elit reprezentációját, megtekinthetik az Attila emlékezetét hordozó műkincsek és elméletek gazdag együttesének recepciótörténetét.

Vezetőkép: Hankó Balázs Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter és Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke az Attila című tárlat kiállítótermében 2026. január 9-én. Forrás: Facebook/Magyar Nemzeti Múzeum

Forrás:
Facebook/Magyar Nemzeti Múzeummnm.hu
'Fel a tetejéhez' gomb