Zelenszkij karácsonyi kívánsága: Haljon meg!


Hirdetés

Miközben Washington és Kijev már a háború lezárásának részleteiről egyeztet, az ukrán elnök megint bemutatta zseniális diplomáciai képességét. Szerda esti karácsonyi beszédében azt mondta: „Egyet kívánunk mindenkinek: hogy haljon meg”. Sokan ezt – nem véletlenül – úgy értelmezték, hogy az orosz elnökre gondol – írta az Origo a Focus nyomán.

A kijelentés komoly diplomáciai vihart kavart, hiszen időzítése valószínűleg nem volt véletlen.

Zelenszkij ugyanis éppen ezekben a napokban ismertette azt a 20 pontos béketervet, amely Washington és Kijev között született meg az ukrajnai háború lezárásának kereteiről.

Az ukrán elnök szerint a dokumentum jelenleg orosz felülvizsgálat alatt áll. A terv egyik kulcseleme a jelenlegi frontvonalak befagyasztása. Ez egyben lehetőséget teremtene az ukrán csapatok fokozatos kivonására, valamint demilitarizált övezetek létrehozására is. Zelenszkij a javaslatot egy keddi sajtótájékoztatón mutatta be az újságíróknak.

Kijev több, korábban elfogadhatatlannak tartott követelményt is sikeresen kivetetett a tervezetből.


Hirdetés

A dokumentum például már nem tartalmazza azt az elvárást, hogy Ukrajna teljes egészében kivonuljon a kelet-ukrajnai Donbász régióból, és nem szerepel benne az sem, hogy a jelenleg orosz megszállás alatt álló területeket Oroszország részeként ismerjék el.

Fontos fordulat az is, hogy az új változat már nem rögzíti jogilag az Ukrajna NATO-tagságáról való lemondást. Zelenszkij hangsúlyozta:

A NATO-tagállamok döntése, hogy felveszik-e Ukrajnát vagy sem.

Vezetőkép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírók kérdéseire válaszol a francia közszolgálati televízió párizsi stúdiójában az ukrajnai háborúval kapcsolatos nemzetközi csúcstalálkozó után 2025. március 27-én. Fotó: MTI/EPA/Teresa Suárez

Forrás:
OrigoFocus
'Fel a tetejéhez' gomb