Közösségi házzal gazdagodhat a siófoki plébánia


Hirdetés

Közösségi házzal gazdagodhat a Kaposvári Egyházmegye második legnagyobb közössége, a siófoki plébánia – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Siófoki Sarlós Boldogasszony-templom miséjének végén. – írja a KDNP oldala.

 

 

Az eddig elnyert 180 millió forintos támogatáshoz a jövő évi költségvetésből további 90 millió forint hazai forráshoz juthat hozzá a siófoki plébánia, hogy évtizedes álmát megvalósítsa. A projekt tervei elkészültek, a kivitelezés a remények szerint tavasszal megkezdődhet – közölte Soltész Miklós.

Hozzáfűzte, „megérdemli ez a közösség, hogy egy ilyen háza legyen, már csak azért is, mert a nyári balatoni szezonban még inkább földuzzad a létszáma”.


Hirdetés

A kereszténydemokrata politikkus kiemelte: a mai világban még inkább felértékelődik a közösségek szerepe. Beszélt arról is, hogy az elmúlt tíz évben szerte a Kárpát-medencében mintegy 2200 plébánia, parókia, közösségi ház újult meg vagy pedig épült fel. A következők egyike lesz a siófoki közösségi ház.

 

Siófok templom

 

A szentmisén részt vett Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, aki az MTI-nek elmondta, a plébániatemplom mellett megépülő új közösségi ház 275 négyzetméteres lesz, 100-110 fős befogadóképességgel.

A támogatásért sokat lobbizó politikus tudomása szerint az új közösségi ház – amelyben egy konferenciaterem és egy kisterem is helyet kap – nemcsak az egyházi közösség programjainak ad majd otthont, hanem más, közéleti, kulturális eseményeknek, közösségi programoknak is.

Siófokon, Somogy vármegye második legnagyobb városában kiemelkedő a civil egyesületek száma és munkája, szükség van újabb közösségi térre – tette hozzá.

 

Forrás: KDNP. Vezetőkép: KDNP.

 

'Fel a tetejéhez' gomb