Deutsch Tamás: az európai polgárok elsöprő többsége békét akar

Bár az Európai Parlamentben (EP) továbbra is nagyon erős a hangjuk a háborúpárti erőknek, az európai polgárok elsöprő többsége békét akar – jelentette ki a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának vezetője Csongrádon pénteken.
Deutsch Tamás a kormánypártok országjárásának fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az EP háborúpárti többségéhez tartozik a Tisza Párt európai pártcsaládja, az Európai Néppárt.
Az EP plenáris ülésén ezen a héten rendezett vitában szinte valamennyi néppárti felszólaló amellett kardoskodott, hogy Európának továbbra is a háború folytatás mellett kell kiállnia, minden korábbinál nagyobb pénzösszegekkel kell finanszíroznia az Ukrajnában zajló háborús öldöklést, fegyvert kell szállítania, sőt azt a lehetőséget sem zárták ki, hogy uniós tagországok katonái is részt vegyenek a háborús cselekményekben – hangsúlyozta a politikus.
Megjegyezte: a DK európai pártcsaládjának tagjai is egyértelműen a háború folytatása mellett álltak ki, kritizálták az amerikai békekezdeményezést, amely talán végre közel hozza a háború lezárását.
Az európai polgárok elsöprő többségének az az álláspontja, amit az európai politikában egyedül a magyar kormány, a magyar kormányfő, az EP-ben pedig szinte egyedül a jobboldali, konzervatív, patrióta, szuverenista politikai erők képviselnek. Ennek lényege, hogy a háború további finanszírozása, a háború további eszkalálása helyett a béke érdekében kellene lépéseket tenni – hangsúlyozta a képviselő.
Deutsch Tamás kifejtette, az Európai Unió (EU) eddig már megközelítőleg 200 milliárd eurónyi pénzt öntött az ukrajnai háborúskodás finanszírozásába. A brüsszeli vezetők már eldöntötték, hogy az előttünk álló két évben további 32,6 milliárd euróval fogják az ukrajnai háborúskodást támogatni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke a kormányoknak írt levelében pedig ezen túl még 135,7 milliárd eurót követelt a tagországoktól. Ez összesen már több mint 365 milliárd euró.
Az EB a beterjesztett, 2028-tól érvényes, hétesztendős keretköltségvetésben azt indítványozta, hogy – a büdzsé 20 százalékának megfelelő összeget – további 366 milliárd eurót fordítson az EU az ukrajnai háborúskodásra, a csőd állapotában lévő ukrán állam életben tartására – hangsúlyozta a politikus.
A képviselő összehasonlításként azt mondta, a bő egy évtized alatt Ukrajnának szánt vagy már kifizetett összeg 285-290 ezer milliárd forint, miközben a 2025-ös magyar költségvetés 43 ezer milliárd forint.
A politikus közlése szerint a DK és a Tisza Párt képviselői Brüsszelben és Strasbourgban minden háborúpárti előterjesztést támogatnak.
A magyar ellenzék mindenben Brüsszel háborúpárti álláspontját képviseli, és ha döntési helyzetbe kerülnének, az azt jelentené, hogy Magyarországot belesodorják ebbe a rettenetes ukrajnai háborúskodásba – mondta Deutsch Tamás.
Hangsúlyozta, komoly jelentősége van a Fidesz által kezdeményezett háborúellenes aláírásgyűjtésnek, amely megmutatja a magyar emberek béke melletti elkötelezettségét.
A képviselő a magyar közélet legnagyobb botrányának nevezte, hogy nyilvánosságra került a Tisza Párt gazdaságpolitikai elképzeléseinek együttese, amely egészen brutális megszorítócsomagot jelent. Ezek a gazdasági elképzelések nem kevesebbről szónak, mint az egykulcsos személyi jövedelemadó megszüntetéséről, a jelenlegi 15 százalékos kulcs 22-33 százalékra emeléséről, a családtámogatások radikális leépítéséről, a nyugdíjak 20 százalékos megadóztatásáról, a családi kis kedvencek, kutyák, macskák után évi 18 ezer forintos adóról.
Deutsch Tamás szerint egészen elképesztő, hogy a Tisza Párt totálisan magánosítani akarja az egészségügyet, és a befizetett egészségbiztosítási járulék után csak sürgősségi ellátás járna a magyar polgároknak.
A politikus azt mondta, Európában Magyarországon a legkedvezőbb a kis- és középvállalkozások társaságiadó-rendszere, 9 százalékos társasági adót kell csak fizetni. Ezt meg akarják változtatni, két-háromszorosára akarják növelni, ami tömeges munkanélküliséggel járna.
Ez a brutális tiszás csomag a régről ismert – adóemelésen, megszorításokon, az egészségügy privatizációján alapuló – baloldali recept újjáéledését jelenti – hangoztatta Deutsch Tamás.
Forrás: MTI. Vezetőkép: MTI/Bodnár Boglárka.








