Soha nem volt még ekkora szüksége a világnak a keresztény hitre – Éppen ezért akarják eltörölni

A technológia, a transzhumanizmus és a globális elit mindent megtesz, hogy az embert „frissítse”. Egyetlen erő áll még útjukban: a kereszténység.

Olyan korban élünk, amikor a technológia villámgyorsan változtatja meg az életünket, amikor mesterséges intelligencia írja a verseket, a közösségi média pedig percenként új „igazságokat” gyárt. Ilyen környezetben sokan felteszik a kérdést: van-e még értelme kereszténynek lenni? Nem avult-e el kétezer év alatt a kereszténység? Nem jobb-e inkább „spirituális, de nem vallásos” címkével élni, vagy egyszerűen elvetni az egészet, és csak a tudományra, az egyéni boldogságra meg a fogyasztásra építeni az életünket? A válasz egyértelmű: éppen most, a 21. században van a legnagyobb szüksége a világnak a keresztény hitre, mint még soha korábban. A kereszténység az egyetlen olyan világnézet, amelyik képes választ adni a modern ember legsúlyosabb válságára.

A világnak most zseniális szentekre van szüksége, mint egy pestissel sújtott városnak orvosokra.”

(Simone Well)

A felvilágosodás óta azt ígérték nekünk, hogyha elég okosak leszünk, ha elég gazdagok, ha elég szabadok, akkor boldogok leszünk. A valóság? Soha nem volt még ennyi depressziós, szorongó, céltalan ember a történelemben. A WHO szerint a depresszió ma már a vezető ok a munkaképtelenségre a fejlett világban. A fiatalok körében az öngyilkosság az egyik leggyakoribb halálozási ok. A közösségi média „örömöt” ígér, mégis magányt szül. A fogyasztói társadalom „szabadságot” hirdet, mégis rabszolgákat nevel.

Hirdetés

A kereszténység nem ígér földi paradicsomot. Ellenkezőleg: azt mondja, hogy a világ törött, az ember bűnös, de van remény. Van valaki, aki szeret minket úgy, ahogy vagyunk, de nem hagy ott minket úgy, ahogy vagyunk. Ez a radikális üzenet – a bűn valóságának elismerése és a kegyelem ígérete – ma is ugyanúgy felszabadít, mint kétezer éve. Aki találkozott már a megbocsátással, az tudja: nincs erősebb gyógyszer a lelkiismeret-furdalás ellen. Aki átélte már az élő Isten jelenlétét, az tudja: nincs mélyebb válasz a magányra.

A kereszténység az egyetlen biztos védőbástya az ember méltóságának védelmében egy olyan korban, amikor ezt a méltóságot egyre inkább relativizálják.

Amikor a transzhumanizmus azt mondja, hogy az ember „frissíthető”, amikor az abortuszlobbi azt állítja, hogy az anyaméhben lévő gyerek „csak egy sejtcsomó”, amikor az eutanázia-aktivisták azt harsogják, hogy az idős, beteg ember „méltósága” az, ha megszabadulhat az élettől – akkor csak a kereszténység tud határozottan nemet mondani.

Mert a kereszténység azt tanítja:

minden ember Isten képmása.

Teremtett, akaratából létezik, és nem eldobható. Sem a születése előtt, sem a szenvedésben, sem a halál kapujában.

Nem vagyunk ostobák. Nem rettegünk a tudománytól. Nem gyűlöljük a fejlődést. Csak pontosan látjuk, mi történik, amikor a fejlődés már nem az embert szolgálja, hanem az embert akarja lecserélni.

2025-ben már nem csupán elmélet, hogy milliárdosok az örök életet akarják megvásárolni maguknak, miközben a világ nagy részének még tiszta ivóvize sincs. Már nem elmélet, hogy a Neuralink, az Altos Labs, a Calico és a többi „jövő-labor” nem gyógyítani akar, hanem átírni azt, hogy mi is az ember. És már nem elmélet, ahogy Yuval Noah Harari – a globális elit kedvenc prófétája – nyíltan kimondja, amit gondol:

„A Homo sapiens el fog tűnni egy évszázadon belül.”  

 „Létrejön a hatalmas haszontalan osztály.”  

„A szabad akarat mítosz, az ember csak biokémiai algoritmus.”  

„Isten halott, most a technológia temeti el végleg.”  

„Lesz egy isten-szerű elit és egy nagy tömeg, amely egyszerűen nem fog számítani.”

Ezek nem filozófiai eszmefuttatások. Ezek hadüzenetek.

Hadüzenet minden anyaméhben lévő gyereknek. Hadüzenet minden betegnek, minden öregnek, minden szegénynek. Hadüzenet mindenkinek, aki nem akar „feljavulni” egy olyan világban, ahol a javítás azt jelenti: elveszíteni a lelket.

A transzhumanizmus nem technológiai kérdés, hanem antropológiai puccs.

A cél nem az, hogy az ember tovább éljen, hanem az, hogy az ember többé ne legyen ember.

És pontosan itt lép be a kereszténység – nem mint nosztalgikus emlék, nem mint kulturális díszlet, hanem mint az utolsó működő védelmi rendszer.

Mert amíg él a mondat, hogy „Isten a saját képmására teremtette az embert”, addig nem lehet „haszontalannak” minősíteni egy Down-szindrómás gyereket, nem lehet „terhet” csinálni egy demens öregből, nem lehet „selejtes modellt” kiáltani arra, aki nem engedheti meg magának a neuroenhancementet, és nem lehet „örök életet” árulni csak a gazdagok számára.

A transzhumanista elit pedig pontosan tudja: ha ezt az egy mondatot sikerül kitörölni a világ tudatából, akkor vége. Akkor már semmi sem állítja meg őket. Ezért kell most hangosan, nagyon hangosan kimondani:

Nem engedünk.

Nem engedjük, hogy az embert algoritmusnak nevezzék. Nem engedjük, hogy a testet eldobható hardvernek tekintsék. Nem engedjük, hogy a lelket „elavult szoftvernek” bélyegezzék. Mert mi tudjuk, mi az igazság:  

Jézus Krisztus feltámadt a halálból.  

És aki Őbenne van, azt senki és semmi nem törölheti le a létezés térképéről – se Neuralink, se CRISPR, se Harari, se a davosi asztalok körül ülő „új istenek”.

2025-ben ezért nem elég templomba járni. 2025-ben harcolni kell. Nem fegyverrel. Hanem hittel, értelemmel, bátorsággal, és kíméletlen őszinteséggel.

Mert ha most mi nem állunk ki, akkor 2050-re már nem lesz kit megmenteni, csak egy hideg, optimalizált, lélektelen „poszthumán” maradékot. Ezért mondjuk ki most, egyszer és mindenkorra:

Amíg a kereszténység él, az ember is él.  

És mi nem hagyjuk meghalni.