Orbán Viktor: a döntéseink megalapozottak, megvan a pénzügyi és a gazdasági alapjuk (Videó!)

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban számolt be a kormány döntéseiről, valamint a múlt heti, washingtoni egyeztetésekről is.
Az amerikai elnök szereti a magyarokat, a háborút pedig utálja – mondta reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök.
Amíg Donald Trump az amerikai elnök és nemzeti kormány van nálunk, fennmarad Magyarország mentessége az orosz energiára kivetett energiaszankciók alól – számolt be múlt heti washingtoni látogatásának eredményeiről a Kossuth rádió reggeli műsorában Orbán Viktor.
A miniszterelnök leszögezte:
Ha bármelyik körülmény megváltozik a megállapodást kötő személyeket illetően, akkor a rezsicsökkentésnek annyi – tette hozzá.
Személyfüggő megállapodás született, a bürokraták majd írásba foglalják, de ennek nincs jelentősége – közölte a miniszterelnök. Szerinte ha nem sikerült volna megegyezni, a magyar háztartások háromszoros rezsiszámlát kaptak volna karácsonyra, a benzin ára pedig megkarcolná az ezer forintot.
Aki nem ránk szavaz, velünk az is jól jár
– jegyezte meg Orbán Viktor. A kormányfő szerint ez egy olyan téma, ahol semmilyen párpolitikai vitának nincsen helye.
Az interjúban felmerült, hogy a 14. havi nyugdíj a baloldal szerint túl bőkezű és túl nagy kockázatot jelent a költségvetésnek.
Nem akarom azt mondani, hogy a baloldali pártok mondandójában ne lenne megfontolnivaló, mert amikor hosszú távú intézkedéseket hozunk, mint az édesanyák életük végéig tartó adómentessége, adómentessé tesszük a csedet és a gyedet vagy bevezetjük a 14. havi nyugdíjat, akkor hosszú távú pénzügyi kötelezettséget vállalunk. Hogy ezt meg tudjuk tenni, valamilyen víziónknak kell lenni a jövőről, hogy mi lesz jövőre meg azután, ez egy nyílt végű vita
– fejtegette a kormányfő. Kijelentette: azt állítom, hogy
a döntéseink megalapozottak, megvan a pénzügyi és a gazdasági alapjuk.
Arra a felvetésre, hogyan lehet valódi vitát folytatni a Tisza Párttal, ha azt kommunikálják, hogy nem most kell ezekről a kérdésekről beszélni, hanem majd választás után, a miniszterelnök azt mondta:
azért van a nemzeti konzultáció, hogy ezt a vitát tisztán lehessen látni.
– Ahhoz, hogy a politikában ravaszkodás van, nem akarják felfedni a valódi szándékaikat és mögöttük ráadásul ott van Brüsszel, nem kell olyan mély intellektualitás, hogy ezt mindenki lássa – jegyezte meg a miniszterelnök, kiemelve, hogy
a Tisza Párt és a DK is baloldali párt, amelyek a baloldali gazdaságpolitikát folytatják, vagyis az adóemelések hívei.
Régi mondás, hogy az ember életében a legtöbb kárt a legkisebb testrésze okozza, a nyelve, vagyis előbb-utóbb úgyis lebuknak. Az emberek átlátnak rajtuk. A nemzeti konzultáció ezt felszínre is hozza – közölte Orbán Viktor.
A kormányfő a nevelőszülők alapdíjának megduplázásról azt mondta, hogy a gyermekeket nem lehet magukra hagyni. Az államnak nehéz körülmények között is helyt kell állnia. Az a jó, ha minél több gyereknek találunk családot – hangsúlyozta a miniszterelnök. Orbán Viktor leszögezte: a nevelőszülőknek megadják az erkölcsi és a pénzügyi megbecsülést. Véleménye szerint ezzel megnőhet a nevelőszülők száma, ezzel még több gyermeknek tudnak esélyt adni, hogy családban nőjenek fel.
Sajnos mindig lesz valamennyi gyermek, akiket intézetben kell nevelni
– tette hozzá. Ám a miniszterelnök bízik az egyházakban, és annak örülne, ha minél több feladatot tudnának vállalni az egyházi fenntartású intézmények. De ezek után is maradnak gyerekek, akiket állami fenntartású intézményben kell ellátni.
Az interjút visszanézheti ide kattintva vagy pedig a Magyar Nemzet oldalán olvashatják el annak kivonatát.
Forrás: Magyar Nemzet
Vezetőkép: Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)







