Már csaknem 500 iskola csatlakozott az Analóg Novemberhez – még nem késő bekapcsolódni!


Hirdetés

Folyamatosan bővül az Analóg November közössége – az első héten több mint 440 iskola és közel tízezer diák csatlakozott a kihíváshoz. A kezdeményezésben a magyarországi iskolák mellett erdélyi intézmények is részt vesznek – a kihívás első hete alatt az előbbiek 1,4 millió, utóbbiak több mint 2,2 millió offline percet gyűjtöttek össze november első hetében. A kihíváshoz november 30-ig még bárki csatlakozhat – a közös eredményhez minden új résztvevő hozzátesz, hiszen minden képernyő nélkül töltött perc számít!

Miért fontos mindez?

Az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024/2025-ös jelentése szerint a 7–8 évesek hétvégente átlagosan napi 3,5 órát, a 15–16 évesek pedig napi 4 órát töltenek képernyő előtt – a gyerekek ugyanakkor átlagosan 9 évesen már saját telefont kapnak, a tízévesek többsége pedig már napi szinten használja az okoseszközeit.

A túlzott képernyőidő rontja a figyelmi képességet, növeli a szorongást, ugyanakkor rossz hatással van a gyermekkori és serdülőkori társas kapcsolatokra is, hiszen csökkenti a valódi, személyes interakciók idejét, torzíthatja az énképet, és megnehezítheti az érzelmek felismerését és kezelését, ami hosszú távon önbizalomhiányhoz, elszigetelődéshez és konfliktuskezelési nehézségekhez vezethet.


Hirdetés

Az Analóg November célja, hogy közösségi összefogással támogassa a tudatos eszközhasználatot, a felszabaduló offline időnek köszönhetően pedig lehetőséget teremt a közös időtöltésre, játékra és élményszerzésre is.

Jelenlegi élmezőny

Budapest: Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Deák Téri Evangélikus Gimnázium, NKE Óbudai Árpád Gimnázium


Hirdetés

Városi kategória: Szegedi Arany János Általános Iskola, Tatai Református Gimnázium, Kálvin Téri Református Általános Iskola (Makó)

Kistelepülési kategória: Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szent Ambrus Katolikus Iskola (Patak), Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola (Taksony)

Erdély: Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium, Nagy Imre Általános Iskola (Csíkszereda)

És még miért érdemes csatlakozni?

Az Analóg November kihívásban résztvevők értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak.

3×1. helyezett: 1 000 000 forint értékű Dechatlon sportszerutalvány, 100 000 forint értékű bónusz vásárlási utalvány a Decathon jóvoltából, egy200 ezer forint értékű Libri könyvutalvány, valamint egy kávéfőző a tanári közösségnek.

3×2. helyezett: 750 000 forint értékű Dechatlon sportszerutalvány, egy 100 000 forint értékű bónusz vásárlási utalvány a Decathon jóvoltából, egy Libri könyvcsomag, valamint egy kávéfőző a tanári közösségnek.

3×3. helyezett: 500 000 forint értékű Decathlon sportszerutalvány, egy 100 000 forint értékű bónusz vásárlási utalvány a Decathon jóvoltából, egy Libri könyvcsomag, egy kávéfőző a tanári közösségnek.


Hirdetés

A csatlakozás menete

Töltsd le az Out! applikációt (App Store/Google Play).

Add meg az iskolád nevét, majd kattints az „Adatok mentése” gombra.

Indíts időzítőt, tedd le a telefont, és gyűjts offline perceket az iskolád javára!

További információért ide kattintsunk.

Kapcsolódó:

Offline élmények gyűjtésére buzdít az Analóg November

XIV. Leó pápa: A kiskorúak különösen ki vannak szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

Vezetőkép forrása: Analognovember.hu

Forrás:
Szent István Intézet
'Fel a tetejéhez' gomb