Újabb gyanúsítások a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

Hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsította a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozásban a korábbi igazgatót a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kedden – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben az MTI-vel.
A gyanú szerint a javítóintézet vezetője az általa emberkereskedelem és kényszermunka során kizsákmányolt három nehéz sorsú – a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú – fiatalt és élettársát tényleges munkavégzés nélkül, valótlanul kitöltött és aláírt jelenléti ívek felhasználásával, fiktív módon, közalkalmazottként foglalkoztatta az intézményben.
Többüknek munkaköri leírása sem volt. A gyanúsított – aki a munkáltatói jogkör gyakorlója, egyben az intézet vagyonkezelője is volt – kötelességei megszegésével 2023 januárjától legalább 56,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott a javítóintézetnek.
Mindezek alapján a gyanúsított – az eddig közölt emberkereskedelem és kényszermunka bűntettén túl – megalapozottan gyanúsítható folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásával.
Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, a javítóintézet korábbi vezetője és élettársa, akiknek a letartóztatását a nyomozási bíró legutóbb november 29-ig hosszabbította meg.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult nyomozó csoport az ügy teljes körű, minden részletre kiterjedő feltárása érdekében továbbra is soron kívül jár el
– tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.
Kapcsolódó:
Orbán Viktor szerint a Szőlő utcai ügy egy vérvád, amellyel a kormányt akarták megbénítani (VIDEÓ)
Vezetőkép: A Központi Nyomozó Főügyészség épülete. Forrás: ugyeszseg.hu







