A reformáció nem múzeumba való relikvia, hanem élő tűz
Országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek az emléknap alkalmából
Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek.
A 95 tétel nem kőbe vésett kódex, hanem tükröt tartó prófécia. Amikor a vasárnapi istentiszteleten felhangzik a „Sola Scriptura”, ne csak skandáljuk – tegyük próbára. Mert a reformáció nem 1517-ben ért véget. Ma is tart, mindannyiunk életében.
Luther Márton 95 tézise nem „forradalmi kiáltvány” volt, hanem disputációra szánt akadémiai dokumentum – mégis gyújtóbomba lett
Minden év október 31-én, a reformáció emléknapján megállunk egy pillanatra, hogy felidézzük azt a történelmi pillanatot, amikor Luther Márton 1517-ben kiszögezte 95 tézisét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ez nem csupán egyháztörténeti esemény volt, hanem a nyugati civilizáció egyik fordulópontja, amely ma is formálja gondolkodásunkat, hitünket és társadalmunkat. Érdemes elgondolkodnunk: miért fontos ez nekünk, magyar reformátusoknak és protestánsoknak 2025-ben?
A reformáció lényege a sola scriptura elve: egyedül a Szentírás a hit és élet forrása
Luther és Kálvin nyomdokain haladva a reformátorok szembeszálltak a középkori egyház túlkapásaival – a búcsúcédulák árusításával, a pápai hatalom abszolutizmusával –, és visszavezették a hívőket Krisztus közvetlen kegyelmeihez. Ez a bátorság nem csak teológiai vitát indított el, hanem felszabadította az egyént a hierarchia béklyóiból.
Gondoljunk csak bele: a reformáció nélkül nincs modern demokrácia, nincs sajtószabadság, nincs tudományos forradalom. A Biblia népnyelvre fordítása – Károlyi Gáspár munkája Magyarországon – lehetővé tette, hogy a egyszerű emberek is olvashassák Isten Igéjét, ezzel alapozva meg a művelődés és az oktatás demokratizálódását.
Ma, amikor a világ gyors tempóban változik, a digitalizáció és a posztmodern relativizmus korában, a reformáció üzenete különösen időszerű.
A hitújítás emlékeztet bennünket a személyes felelősségre: nem elég a hagyományra hagyatkozni, hanem állandóan visszatérni a forrásokhoz.
A magyar református egyház, amely a trianoni trauma és a kommunista üldöztetés ellenére is fennmaradt, ma is őrzi ezt a szellemiséget. Gondoljunk a diakóniai szolgálatra, az ifjúsági munkára vagy a közéleti szerepvállalásra: ezek mind a reformáció örökségéből fakadnak.
A sola gratia – egyedül kegyelemből – elve ma is vigasztal a teljesítménykényszeres társadalomban, ahol az ember értékét gyakran a produktivitás méri.
De ne feledjük a kihívásokat sem.
A szekularizáció Európában, beleértve Magyarországot is, gyengíti a keresztény gyökereket.
A reformáció emléknapja felhívás a megújulásra: ne elégedjünk meg a múlt dicsőségével, hanem éljük meg a hitet a jelenben. Legyen ez a nap alkalom a családi beszélgetésekre, az istentiszteletekre, ahol a fiatalok is felfedezhetik, hogyan szól ma Isten Igéje a klímaválságról, a közösségi médiáról vagy a családi értékekről.
A reformáció nem múzeumba való relikvia, hanem élő tűz. Ahogy Luther mondta: „Itt állok, másként nem tehetek.” Álljunk mi is így a hitünk mellett – bátran, alázatosan, reménységgel. Isten áldja meg a reformáció emléknapját!
