Kaszab Zoltán: Magyar Péternek már csak a másolásra futja


Hirdetés

A Tisza elnöke ezúttal a Digitális Polgári Körök országjárására telepszik rá.

A minden eddiginél nagyobb, elsöprő erejű és sikerű békemeneten felbuzdulva Orbán Viktor, miniszterelnök néhány napja hirdette meg a Digitális Polgári Körök első országjárását. A kormányfő novemberben és decemberben öt helyszínt keres fel, hogy személyesen is találkozzon az egyes régiók online csoportjaival. Több sem kellett Magyar Péternek, amint meglátta a miniszterelnök kiírását, szinte azonnal meghirdette saját rendezvényeit – természetesen ugyanarra a napra és ugyanarra a helyszínre.

A Tisza elnöke most már nem is szeretné titkolni, hogy kifogyott az ötetekből és csak a Fideszt és annak elnökét másolja.

Persze nem ez az első alkalom, hogy így tesz. Ugyanez történt, amikor a nemzeti konzultáció mintájára meghirdette a saját véleménynyilvánító akcióját, vagy amikor a Kötcsei Piknik idejére ő is a Somogy vármegyei faluba szervezett rendezvényt. És ez történt akkor is, amikor a békemenetet lekoppintva nemzeti menetet hirdetett október 23-ára. Persze valójában a kormánypártoknak még jól is jön, hogy a Tisza és annak elnöke másolja őket. Így ugyanis mindenki számára rögtön nyilvánvalóvá válhatott, hogy a nemzeti konzultációt többen töltötték ki, mint a nemzet hangja íveit, hogy Kötcsén a miniszterelnök jóval átfogóbb, mélyebb összefüggéseket feltáró és összeszedettebb beszédet mondott, mint Magyar Péter, és hogy a békemeneten majdnem kétszer annyian voltak, mint a Tisza rendezvényén.

Magyar Péter tehát folyamatosan lyukra fut a másolással. Miért teszi mégis ezt újra és újra?


Hirdetés

Egyik oka lehet ennek a közhangulat szítása, amit Kötcsén láthattunk. Az a nap ugyanis a magyar sajtó fekete napjaként vonul be a történelemkönyvekbe. Ha visszaemlékszünk, néhány óra leforgása alatt Ruszin-Szendi Romulusznak sikerült durván meglökdösnie a tőle kérdezni próbáló Móna Márk mandineres újságírót, majd a Tisza-szimpatizánsoknak akasztással fenyegetnie az M1 Híradó stábját. Magyar Péter pedig nemhogy nem határolódott el a két súlyos incidenstől, hanem megpróbálta elbagatellizálni mindkettőt. A Tisza elnökének egyik célja tehát a balhé, a közhangulat további fűtése lehet a DPK gyűlésekre szervezett rendezvényeivel. Valószínűleg

érzi ő is, hogy a társadalomban egyre kisebb a kormánnyal szembeni elégedetlenség, ami eddig az ő sikerének fő felhajtóereje volt. Ezért próbálja mindenféle mesterséges eszközzel fenntartani a kabinettel szembeni, egyre csökkenő indulatot.

Másrészt Magyar Péterből egyszerűen elfogyott a lendület, pártja pedig kifogyott az ötetekből, így nem maradt számára más választás, mint a folyamatos másolás. Persze ennek kifelé más jelei is vannak. Párt gyakorlatilag továbbra sincs, a kiszivárgott információk szerint pedig Magyar már két alelnökével, Fortshoffer Ágnessel és Radnai Márkkal is összerúgta a port. A válságra utal az is, hogy még a politikát szorosan követőket is nehéz feladat elé állítanám, ha azt kérném tőlük, hogy soroljanak fel tíz Tiszás politikust, hiszen Magyar Péteren kívül szinte senki nem látszódik a pártból. Nem beszélve arról, hogy továbbra sincsenek egyéni jelöltjeik és a párt közeléből kiszivárgó információk szerint novemberben sem mutatják be őket, mert egyelőre nincs is kit.

A másolás persze a választók felé is egy üzenet: hogyan készül valaki kormányzásra saját ötletek nélkül? És miért szavazzon bárki is egy másolatra, ha ott az eredeti?

A Tiszával kapcsolatban ráadásul a támogatóik bizalma is megtörni látszik. Jól mutatja ezt az adatszivárgási botrány, amelyet követően a Magyar Nemzethez eljutó információk szerint 30 ezren hagytak fel a tiszás alkalmazás használatával. Vagyis ennyien vesztették el bizalmukat a pártban. Ezek az emberek ezek után hogyan higgyék el, hogy a Tisza nem akar adót emelni vagy nyugdíjat csökkenteni?

Kapcsolódó:

Orbán Viktor szerint utoljára Gyurcsány kísérletezett azzal a módszerrel, amellyel most a Tisza

Vitályos Eszter szerint ezért nem ismertek még a tiszás jelöltek

Vezetőkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt kötcsei rendezvényén 2025. szeptember 7-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb