70 milliárd forint értékű kokainszállítmányt foglaltak le, magyar férfi volt a hálózat vezetője (Videó!)


Hirdetés

Négy ország rendőrei egyszerre 45 helyszínen csaptak le, és 22 embert vettek őrizetbe. A hatóságok egy magyar férfit tartanak a kokaincsempész-hálózat vezetőjének, amely a Dominikai Köztársaságból juttatott Európába kábítószert – írja a Zsaruhírek.

 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Szlovák Nemzeti Drogellenes Egység még év elején hozott létre közös nyomozócsoportot (JIT), miután információt kaptak arról, hogy egy Alicantéban élő magyar férfi – M. Ferenc – irányítja azt a bűnszervezetet, amely szlovák cégeken keresztül tonnaszámra csempészi a kokaint Európába.

A megállapodás szlovák részről a Nyitrai Regionális Ügyészség, magyar részről pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség felügyelete alatt jött létre.

 


Hirdetés

A KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala és szlovák partnerei hónapokon át dolgoztak együtt, hogy feltérképezzék a szervezet működését. Kiderült, hogy M. Ferenc cégein keresztül Dél-Amerikából – banán, cement, ruha vagy éppen nádcukor szállítmányok közé rejtve – juttatta be a kokaint az unióba.

A magyar nyomozók azonosították azokat a strómanokat is, akiket F. Gyula szervezett be, és Szlovákiába vitt cégalapítás céljából. Ő már korábban letartóztatásban volt egy másik ügy miatt.

 

A nyomozás során fény derült arra is, hogy a dominikai hatóságok Caucedo kikötőjében lefoglaltak egy 2,2 tonnás kokainszállítmányt, amit ruhák közé rejtettek el. A drogszállítmány értéke meghaladta a 70 milliárd forintot. A gyanú szerint a szervezet Magyarországon is több száz kilogramm kábítószert – köztük ecstasyt, marihuánát és kokaint – értékesített.

 

Negyvenöt helyszínen csaptak le

A bizonyítékok birtokában október 21-én német, spanyol, szlovák és magyar rendőrök összehangolt akciót tartottak.

A német hatóságok Weeze repülőterén elfogták M. Ferencet, a spanyol rendőrök pedig házkutatást tartottak alicantei otthonában. Magyarországon 13 helyszínen zajlottak elfogások és kutatások, többek között Budapesten, ahol két férfit vettek őrizetbe – egyikük a dominikai szállítmányhoz köthető cég ügyvezetője volt.

A rajtaütések során a hatóságok okiratokat, informatikai eszközöket, kábítószergyanús anyagokat és 370 ezer eurót foglaltak le.

A szlovák rendőrök további tíz embert fogtak el, és egy illegális dohánygyárat is felfedtek, ahol hamis cigarettát gyártottak.

 

A KR NNI egyik gyanúsítottját őrizetbe vette, letartóztatását a bíróság elrendelte, míg a másik férfi már egy másik ügyből fakadó szabadságvesztését tölti. A további eljárást a Szlovák Nemzeti Drogellenes Egység folytatja le, bűnszervezetben, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt.

A műveletről az Eurojust is beszámolt saját oldalán.

Az akció részleteit Jeney Áron r. dandártábornok, a KR NNI igazgatója és Csupor Máté r. őrnagy, a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal főosztályvezetője ismertette.

 

 

 

Forrás: Zsaruhírek, Kép forrása: Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb