Taxisok: Egyre kevésbé valószínű a megegyezés Karácsony Gergellyel


Hirdetés

Szerdán ismét tüntettek a budapesti taxisok, több tucat autóval tartottak tiltakozó demonstrációt a Fővárosi Közgyűlés ülésezése alatt a Városháza előtt.

A Fővárosi Taxi Egyesület korábbi közleménye szerint az eseményt azért szervezték, mert „bizonyos érdekcsoportok” a szabad taxizást ellehetetlenítve külföldieket alkalmazó flottás rendszert akarnak bevezetni. A tiltakozók közül többen bementek a Fővárosi Közgyűlés ülésére, de a főpolgármester nem engedte, hogy a követeléseiket megfogalmazó levelüket ott felolvassák.

A taxis demonstráció képviselői a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. október 29-én. A taxisok tarifaemelést követelnek, valamint egyebek mellett szorgalmazzák a kiadható taxis engedélyek számának korlátozását. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A taxisok közben a belváros más részein is forgalomlassító demonstrációkra gyűltek össze.

A Fővárosi Taxi Egyesület társelnöke a közgyűlési ülésről távozva közölte, hogy az eredmények érdekében minden lehetőséget szeretnének kihasználni, ezért a csütörtöki közmeghallgatáson is részt vesznek majd.

Váczi Norbert hozzátette, hogy a követeléseik ugyanazok, mint az egy hónapja tartott tiltakozáson is, tehát a tarifamódosítás és a létszámszabályozás mellett az illegális személyszállítás elleni küzdelmet tekintik a céljuknak.


Hirdetés

A tárgyalások nem haladtak, ezért a tiltakozók minden közgyűlésen meg fognak jelenni, amíg nem lesznek eredmények. Más lehetőség nem látszik, mert a megegyezés Karácsony Gergellyel egyre kevésbé valószínű, de erőteljesebb nyomásgyakorlással talán célt lehet érni

– fogalmazott.

A tiltakozás három napon át Budapest több pontján forgalomlassító demonstrációkkal folytatódik.

Kapcsolódó:

Újra demonstrálnak a taxisok Budapesten – Készüljenek a dugóra az autósok!

Szepesfalvy Anna: Hanyag gazdálkodás folyt a főváros egyes cégeiben

Vezetőkép: Taxik a Fővárosi Közgyűlés ülése alatt Városháza előtt 2025. október 29-én. Fotó: MTI/Purger Tamás


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb