A keresztény hit az egyetlen biztos alap – Latorcai János az embermentő Esterházy Jánost méltatta a felvidéki Alsóbodokon


Hirdetés

„Bízom benne, hogy a jövőben Esterházy János teljes rehabilitációja is mihamarabb megtörténik és közös XX. századi példaképpé válhat mind a magyar, mind a lengyel, mind pedig a szlovák nemzet számára” – jelentette ki az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke kedden a felvidéki Alsóbodokon a kdnp.hu oldal beszámolója szerint.

„Az Európai Unió alapító atyái egyértelműen látták és tudták, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Azóta lassan hét évtized telt el, s az ehhez szükséges feltételek jószerével már csak itt, Közép-Európában vannak jelen. De mi is csak akkor tudunk megmaradni keresztény hitünkben és nemzeti identitásukban, ha sem a kelet, sem a nyugat nem kebelez be minket”

– mondta beszédében Latorcai János, aki felidézte a 140 éve született Kazimierz Sosnkowski, az emigráns lengyel kormány miniszterelnök-helyettesének szavait, miszerint  „Lengyelország nem lehet sem kelet, sem nyugat csatlósa. Függetlennek kell maradnia, vagy nem lesz többé”. Latorcai János szerint Sosnkowski üzenete nemcsak a lengyeleknek, hanem Közép-Európa minden népének szólt és szól.

A kereszténydemokrata politikus hozzátette, hogy Sosnkowski „gondolata meg sem fogalmazódhatott volna, ha nincs Esterházy János, aki 1939-ben saját és családja életét kockáztatva nem szökteti a lengyel főparancsnokot Magyarországon keresztül nyugatra”.

„E két történelemformáló ember találkozása az akkori Csehszlovákiában sajátos közép-európai történet. Egy fontos hajtás a magyar és a lengyel nép ezeréves barátságát szimbolizáló tölgyfán, mely még ma is élettel van tele. Ezért is találkozunk és ültetünk közösen tölgyfát itt Alsóbodokon, hogy az meggyökerezve hirdesse két hős és két nemzet összetartozó történetét” – folytatta Latorcai János, aki szerint Esterházy János és Kazimierz Sosnkowski egyaránt hittek „a független Közép-Európa eszményében, ezért is válhattak mindkét totalitárius hatalom esküdt ellenségévé”.


Hirdetés

„Mindketten úgy vélték, hogy az ellentéteken túl kell mutatnia közös történelmi örökségünknek, a keresztény hit által közvetített értékeknek, s azoknak kell a társadalmi szerveződés alapjaivá válniuk”

– hangsúlyozta.

„Esterházy szerint a közép-európai népeknek – különösen a magyar és a szlovák közösségeknek – szükségük van egymásra. Szükségük, mert a történelem tanulsága szerint csak együtt tudunk megmaradni és fejlődni” – tette hozzá Latorcai János, s felidézte Esterházy szavait a kereszténységről:

„A keresztény hit és erkölcs az egyetlen biztos alap, amelyre népek jövőjét építeni lehet.”

Latorcai János rámutatott, hogy Esterházy János nemcsak beszélt: „a legvészterhesebb történelmi órákban hitbéli iránytűjét követve embermentővé, később mártírrá vált”.

„Embermentését a Lengyel Köztársaság az egyik legmagasabb állami kitüntetéssel ismerte el, miközben napjainkban még mindig vannak, akik alaptalanul háborús bűnösnek tekintik, pedig már a boldoggá avatási eljárása is folyamatban van”

– idézte fel.

Latorcai János Aradszki András KDNP-s parlamenti képviselővel vett részt a rendezvényen, amelyen Esterházy Jánosra, valamint Kazimierz Sosnkowski lengyel katonai parancsnokra, az emigráns lengyel kormány hadügyminiszterére, miniszterelnök-helyettesére emlékeztek.

Az eseményen részt vett Marek Kuchcinski, a Szejm korábbi elnöke, a Szejmben működő lengyel-magyar baráti csoport elnöke, és Piotr Babinetz képviselő, aki a Sosnkowski emlékévet elindította Lengyelországban. Jelen volt továbbá Jan Figel szlovák kereszténydemokrata képviselő, aki korábban miniszterelnök-helyettes, parlamenti alelnök, valamint az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottja volt.

Vezetőkép: Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke. Fotó: MTI/Lakatos Péter


Hirdetés

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb