Kaszab Zoltán: Magyarország kilépett a világpolitika színpadára

Óriási diplomáciai teljesítmény és elismerés, hogy Budapesten rendezik a következő békecsúcsot.


Hirdetés

Csütörtökön este bombaként robbant a hír, hogy az orosz-ukrán háború lezárását célzó, Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti következő tárgyalásnak Budapest ad otthont.

A világsajtó címlapjain percekkel később már csak ez volt olvasható és ezzel Budapest és a magyar diplomácia végképp felkerült a világpolitikai térképre. Egy ilyen találkozó jelentősége önmagán túlmutató és ha még valamilyen megállapodás is születik, az még nagyobb elismerést válthat ki a házigazdával szemben is.

Persze nem véletlen sőt, ha jobban belegondolunk nem is meglepő, hogy a felek Magyarországot választották.

A kormány ugyanis a háború első pillanatától kezdve arra törekszik, hogy valahogyan segítsen a béke megteremtésében és közvetítsen a felek között. Ezt szolgálta már a konfliktus kitörése előtt Orbán Viktor moszkvai látogatása és a miniszterelnök múlt nyári békemissziója is, amelynek keretében Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba is ellátogatott. Persze jól emlékszünk, micsoda felháborodás övezte az útját és milyen szavakat vágtak a fejéhez az ideológiailag megrészegült nyugati vezetők, akik szerint csak Ukrajnával és annak elnökével lehet beszélni és Kijev végsőkig való támogatásával lehet sikert elérni ebben a háborúban. Most pedig mindegyikük csak pislog, hogy végül ismét Orbán Viktornak lett igaza.

Ismét Orbán Viktor az, akiben a nagyhatalmak vezetői megbíznak.


Hirdetés

Mert ne legyenek kétségeink: az, hogy Budapesten békecsúcs lesz, a bizalomnak köszönhető. Orbán Viktor senkinek nem a bábja, sem Putyinnak, sem Trumpnak nem az embere. Orbán Viktor a független, szuverén, érdekeit érvényesíteni akaró és tudó Magyarország miniszterelnöke, aki már csak országa földrajzi helyzetéből adódóan is a magyar álláspontot képviseli. Azt viszont olyan sziklaszilárdan teszi, hogy Putyin és Trump is jól tudja: ha a magyar kormányfő mond valamit, az úgy lesz. Ha megállapodnak valamiben, ahhoz tartani fogja magát. Valójában ez veszett ki az európai vezetőkből: a becsület és a párbeszédre való képesség. És ez löki olyan mélyre Európát, hogy ma már arra sincs ráhatása, hogy a hátországában, a közvetlen szomszédságában mi történik. Olyan, mint egy kapálózó kisgyerek, aki valahogyan próbálja elérni a teljesen irreális célt és nem érti, ha a szülei azt mondják neki, hogy nem.

Ebből a szempontból ugyanakkor ez a hét kijózanító kellett, hogy legyen Brüsszelben és a nyugat-európai fővárosokban is.

Kiderült, hogy állhatatos és alázatos munkával a béke igenis elérhető és a felek rábírhatók arra, hogy fejezzék be a harcokat, ahogyan ez Gázában történt. Mire futotta mindeközben Európából? Hangzatos szavakra, nyilatkozatokra és a Palesztin állam elismerésének lebegtetésére. A brüsszeliek a tárgyalóasztal közelébe sem jutottak. És ha nagyon gyorsan nem változtatnak a hozzáállásukon, ugyanerre a sorsra jutnak Ukrajnával kapcsolatban is. Eddig tudták gáncsolni Trump törekvéseit, most ugyanakkor, hogy az amerikai elnök már csak erre a konfliktusra koncentrál, nehezebb dolguk lesz. Ideje lenne tehát Európának is végre a békéért tennie, vagy különben még lejjebb csúszik a saját magának épített lejtőn.

Kapcsolódó:

Orbán Viktor: Ez a tárgyalás nem rólunk fog szólni, hanem a békéről

Vezetőkép: Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozón tartott sajtótájékpztatón az Elmendorf-Richardson katonai bázison, az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Szergej Bobilev


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb