Luxusautók, parkolási botrány, visszadátumozott szerződések: kivizsgálják a Budapest Brand működését – jelentette be Latorcai Csaba (VIDEÓ)


Hirdetés

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára ezt pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videójában jelentette be: felkérte Domokos László átvilágítási szakértőt, hogy terjessze ki a vizsgálatát a Budapest Brand működésére is.

Latorcai Csaba azt mondta, hogy az elmúlt napokban

„riasztó és felháborító” hírek érkeztek a Budapest Brand működésével kapcsolatban: luxusautók, parkolási botrány, visszadátumozott szerződések, utólag megállapított prémiumok. Talán most már érthetjük, hogy az elmúlt időszakban a fővárosi önkormányzat miért tartotta vissza a cégei működésével kapcsolatos adatkéréseket

– tette hozzá.

Az államtitkár közölte:


Hirdetés

„ezért felkértem Domokos László átvilágítási szakértőt, hogy terjessze ki a vizsgálatát a Budapest Brand működésére is, és Karácsony Gergelynek is felelnie kell arra, hogy ki engedte mindezt? Hova tűnt és hogyan tűnt el a közpénz a Budapest Brandből?”

Ezek nem maradhatnak következmények nélkül. Az igazságot ki kell mondani, és vállalni kell a felelősséget – zárta videóját Latorcai Csaba.

Kapcsolódó:

Latorcai Csaba szerint a baloldali fővárosi vezetés Budapest költségvetésével kapcsolatban itt a piros, hol a piros szintű trükközést folytat

Vezetőkép forrása: Facebook/Latorcai Csaba


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb