Lázár János: 40 milliárd forintból újul meg a gödöllői Grassalkovich-kastély – FRISSÍTVE!

A kormány és az OTP Bank 50-50 millió eurót, azaz 20-20 milliárd forintot biztosít a gödöllői Grassalkovich-kastély átfogó felújítására – jelentette be az építési és közlekedési miniszter hétfőn a helyszínen.
A kastély, amelyet 2021 óta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyem (MATE) tart fenn és használ, valamint a MATE-alapítvány kuratóriuma működtet, szolgálja a magyar agrárium jövőjét, mintegy 10 ezer egyetemistát, valamint az ide látogató turistákat
– mondta Lázár János.
A miniszter a kastély építtetőjét méltatva azt mondta, Grassalkovich Antal falusi koldusfiúként indulva Magyarország egyik leggazdagabb és legmeghatározóbb vezetője és politikusa lett, „akkor is lehetett már falusi fiúból bankelnök, pénzügyminiszter, éppenséggel miniszterelnök”.
A szatmári béke megkötése után 40 évvel Grassalkovich Antalnak és néhány másik magyarnak sikerült visszavezetnie Magyarországot Európába, és sikeressé tennie az országot a megváltozott történelmi, gazdasági, politikai és közigazgatási viszonyok ellenére is
– tette hozzá Lázár János. 
Csányi Sándor, az OTP Bank és a Magyar Agár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a felújítás során megújul a kastély korábban már felújított szárnya, egy eddig elhanyagolt hatezer négyzetméteres része, a kertje, a muzsikusszárny, a műtárgyak elhelyezését szolgáló épületek, továbbá újra működni fog a történelmi sörház.
A cél, hogy a felújítás után a kastély költséghatékonyan és önfenntartó módon működhessen, „a magyar szellemi, kulturális örökség megőrzésének fellegváraként” – hangsúlyozta.
Megköszönte a fenntartónak, hogy a szűkös pénzügyi helyzet mellett is meg tudta őrizni a kastély jelenlegi állapotát, így az épület a második leglátogatottabb kastély lett Magyarországon évi 350 ezer látogatóval.
Kiemelte, egy nagyvállalatnak nemcsak a befektetők felé kell megfelelnie, hanem a társadalom megbecsülését is el kell nyernie.
A rendezvényen bejátszott kisfilmből kiderült, hogy bár az épület már számos rekonstrukción esett át, a felújításra váró területek a teljes komplexum 40 százalékát teszik ki.
A felújítás után látogathatóvá válik a kastélykápolna, a muzsikusszárnyban megújul a klasszicista fürdő, a narancsházban kiállítási teret és rendezvényhelyszínt hoznak létre, a márványistálló a már korábban felújított lovardát egészíti ki szintén rendezvényhelyszínként, a központi épületből induló pincealagútban a magyar borkészítés történetét bemutató eseményeket szerveznek majd, a sörházban történelmi sörözőt és éttermet nyitnak. Kialakítanak továbbá múzeumi könyvtárat és kutatószobákat, valamint megújul a teljes történelmi kert is.
A korábban felújított épületrészeket is korszerűsítik, például energiahatékony világítást és fűtést építenek ki, a múzeumi terekben központi páraszabályozás és klimatizálás lesz, valamint modern épületfelügyeleti rendszert kap a kastély. A főépületben továbbá új oktatási és múzeumpedagógiai termeket alakítanak ki – számoltak be a filmben.
Vezetőkép: Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a gödöllői Grassalkovich-kastély átfogó felújítására vonatkozó támogatási együttműködési megállapodás aláírásán a gödöllői kastély dísztermében 2025. október 13-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán






