Az EP többsége bűnszervezet formájában is hajlandó társulni erőszakos bűnelkövetőkhöz – jelentette ki Gulyás Gergely


Hirdetés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfót azzal a bejelentéssel kezdte, hogy az Otthon Start a rendszerváltás óta a legsikeresebb hitelprogram, már 380-400 milliárd forintra érkezett igénylés.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a hitelezés meginduljon, mind a gazdasági növekedés, mind az otthonteremtés támogatása szempontjából.

Ezért vezették be a fix 3 százalékos Otthon Start Programot, amely a rendszerváltozás óta a legsikeresebb hitelprogram – jelezte.

Az első három hétben átlagosan napi közel ezer hiteligénylést regisztráltak, és már pozitív hitelbírálatok is vannak. Az átlagos hiteligénylés összege 33 millió forint, körülbelül 380-400 milliárd forint az a hitelösszeg, amelyre eddig igénylések érkeztek. Az igénylők több mint 80 százaléka 40 év alatti, az átlagéletkor 34 év – tájékoztatott.

Kitért arra is, hogy a gazdaság dinamizálásához a vállalkozásoknak is szükségük van kedvező hitelre. Ennek jegyében a miniszterelnök és a kereskedelmi és iparkamara elnöke abban állapodott meg, hogy most már a vállalkozások számára is elérhető a fix 3 százalékos hitel – emelte ki.


Hirdetés

A minimálbér-emeléssel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium feladata, hogy közreműködjön a munkáltatók és munkavállalók közötti tárgyalások koordinálásában.

Az EU érdeke egy új Európai Bizottság lenne

Az Európai Unió érdeke egy új európai bizottsági elnök és egy új Európai Bizottság (EB) lenne – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter annak kapcsán, hogy az Európai Parlamentben a nap folyamán szavazás lesz az EB elnöke elleni bizalmatlansági indítványról.

Gulyás Gergely azt mondta, ha valaki megnézi, hogy Európa versenyképessége, az európai növekedés milyen számokat mutatott az elmúlt években – úgy, hogy most már hat éve ez a bizottság van hivatalban – , akkor nem kérdés, hogy „Európa érdeke az lenne, hogy új bizottság és új bizottsági elnök lépjen hivatalba”.

Hozzátette, ennek a parlamenti erőviszonyokat nézve nagy esélye nincsen, de a józan ész és a realitás talaján állva ennek egy természetes, magától értetődő döntésnek kellene lennie.

Az EU következő hétéves költségvetéséről azt mondta, sok más uniós kormánnyal együtt a magyar kormány álláspontja is az, hogy ebben a formában a költségvetés nem támogatható. Kifejtette, alapvető változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a teljes egyhangúságot igénylő döntéshozatal eredményes legyen és a magyar kormány is támogatni tudja a költségvetést.

Emlékeztetett arra, hogy a következő költségvetést a bizottság 2026 második felében akarja elfogadtatni.

Az EP bűnszervezet formájában is hajlandó társulni erőszakos bűnelkövetőkhöz

Az Európai Parlament (EP) többsége akár bűnszervezet formájában is hajlandó társulni erőszakos bűnelkövetőkhöz – értékelte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón az EP-ben a héten hozott mentelmi döntéseket.

Gulyás Gergely azt mondta, a héten született döntések egy újabb vörös vonal, egy újabb határ átlépését jelentik.

Kifejtette, az, hogy antifás terroristák, fizikai erőszakot elkövetők megúszhatják a büntetőjogi felelősségre vonást – vagy legalábbis elhalasztható az a mentelmi jog fenntartása miatt – , jól mutatja, hogy ma a parlament többségének belátási képessége vagy teljesen hiányzik, vagy jelentős mértékben csökkent.

A miniszter kitért arra, hogy a magyar Országgyűlés az elmúlt 35 évben köztörvényes bűncselekmény miatt szinte kivétel nélkül felfüggesztette a mentelmi jogot. Ehhez képest az EP a Tisza Párt elnökénél ezt a gyakorlatot nem követi – mutatott rá.

Gulyás Gergely úgy értékelt, alkalmatlan a szuverén politika folytatására és „nyilvánvaló, hogy fogott ember” az, akinek a büntetőjogi felelősségre vonása lopásért, köztörvényes bűncselekményért kizárólag azért kerülhető el, mert Brüsszelből kap védettséget.

Kijelentette, a mentelmi joggal történő ilyen visszaélést elfogadhatatlannak tartják, különösen a Tisza Párt elnökének esetében, aki el akarta törölni a mentelmi jogot.

A gyermekvédelemnek a kormány 17 milliárd forintot juttat

Már idén 17 milliárd forintot juttat a kormány az állami szociális intézményrendszernek – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta azt is, a Budapesten szolgálatot teljesítő rendőrök megsegítésére lakhatás-támogatási programot indítanak 10 milliárd forintos keretösszeggel.

A miniszter a gyermekvédelemmel kapcsolatban azt mondta, egy héten belül további fontos döntések fognak megszületni, amelyekről a Belügyminisztérium ad majd tájékoztatást.

Kitért arra, hogy a 17 milliárd forint az állami intézményrendszer modernizációjára, illetve bérekre is felhasználható. A részleteket egy héten belül közli a Belügyminisztérium.

Gulyás Gergely ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy ezen a területen ma már a legnagyobb fenntartók az egyházak, ezen kívül pedig önkormányzati és civil fenntartók is vannak.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a rendőrök lakhatását segítő programot a belügyminiszter javasolta, mert a budapesti lakhatási költségek olyan magasak, hogy az állomány feltöltése a fővárosban nehézséget jelent. „A jövő évi költségvetésben mintegy tízmilliárd forintos kiadással számolunk; ez érdemi segítséget fog jelenteni azoknak a rendőröknek, akik Budapesten teljesítenek szolgálatot” – tette hozzá.

Negyedmillió anya jogosult az szja-mentességre

Kétszázötvenezer háromgyermekes anya vált jogosulttá a személyijövedelemadó-mentességre – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormányülésen Hankó Balázs családügyi miniszter minőségében a háromgyermekes anyák szja-mentessége kapcsán adott beszámolót.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a mentességet igényelni kell, munkavállalók esetében a munkáltatón keresztül, önfoglalkoztatók esetén egy nyomtatvány kitöltésével.

Fontos lépés a családpolitikában az, hogy a családi adókedvezmény mértékének növelésével egyidejűleg október 1-jétől a háromgyermekes édesanyák, január 1-jétől pedig felmenő rendszerben a kétgyermekes anyák is teljes szja-mentességet fognak élvezni – jegyezte meg.

Érkeznek a nemzeti konzultációs ívek

A nemzeti konzultáció íveinek kézbesítése jó ütemben halad, a csütörtök reggeli adatok szerint 1,3 millió címre már kézbesítette a posta az íveket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely bejelentette, hogy október 23-án a Kossuth téren lesz az állami ünnepség.

A miniszter azt mondta, a nemzeti konzultáció mindenkinek jó lehetőség arra, hogy véleményt mondjon a hosszú távú gázszerződések ügyében és a magyar adórendszer fontos kérdéseiről.

Hozzátette: vannak olyan „brüsszeli pórázon lihegő pártok”, amelyek minden brüsszeli diktátumot örömmel fogadnak és végre akarnak hajtani.

Rámutatott, Magyarország hosszabb ideje Brüsszel kritikáit kénytelen elviselni az adórendszer egyszerűsége és egykulcsos volta miatt. Azoknak, akik ezen változtatni akarnak, látszik, hogy vannak magyarországi kapcsolataik is – jelentette ki Gulyás Gergely.

Úgy fogalmazott: a Tisza Párt adóemelési tervei is azt mutatják, hogy Magyarországon nincs konszenzus az adórendszerrel kapcsolatosan, ezért egy olyan társadalmi vita, amely egyértelművé teszi a választópolgárok álláspontját a közteherviselés kérdésében, helyes és indokolt.

A miniszter bejelentette: október 23-án az állami ünnepség a Kossuth téren lesz. Hozzátette, tudják, hogy szerveződik békemenet, annak résztvevőit szeretettel várják az állami rendezvényen.

Kapcsolódó:

Ilaria Salis antifa terrorista továbbra is „élvezheti” az EP mentelmi jogát – tájékoztatott róla Kovács Zoltán

Vezetőkép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. október 9-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb