Tuskék bajban vannak – Alkotmányellenesnek ítélte a lengyel alkotmánybíróság a gyűlöletbeszéd tilalmát kiterjesztő törvénymódosítást


Hirdetés

Alkotmányellenesnek találta kedden a lengyel alkotmánybíróság azt a törvénymódosítást, amely egyebek mellett a biológiai nemre és a szexuális irányultságra is kiterjesztette a gyűlöletbeszéd tilalmát.

A jogszabályt áprilisban az akkor még hivatalban lévő Andrzej Duda korábbi elnök küldte előzetes normakontrollra. A törvénymódosítás a fogyatékosságra, az életkorra, a biológiai nem és a szexuális irányultság elleni fellépésre is kiterjesztette az előítéleten alapuló bűncselekmények listáját. Ezek gyanúja esetén hivatalból elindítható lenne a büntetőjogi eljárás.

A taláros testület szerint a gyűlöletbeszéd négy új formáját a törvényhozók pontatlanul határozták meg, a törvénymódosítás sérti a szólásszabadság alkotmányos jogát.

Justyn Piskorski alkotmánybíró az ítélet indoklását ismertetve aláhúzta: a módosítások alkalmazása „kiszámíthatatlan” lehetett volna, a jogszabály a büntetőjogi szervek és a bíróságok „önkényes döntéseit” tette volna lehetővé például a nemi identitásról, a kulturális normákról, a társadalmi mozgalmakról folytatott viták vagy kutatások esetében is.

Az alkotmánybíróság keddi tárgyalásán Zbigniew Bogucki, az államfői hivatal főnöke is felszólalt a jelenlegi lengyel elnök, Karol Nawrocki nevében. Aláhúzta: a gyűlöletbeszéd új fajtáinak pontatlan meghatározása a közvita korlátozásához vezetne, és „igazából lehetetlenné tenné a véleménynyilvánítást”.


Hirdetés

Bogucki emellett rámutatott: a fogyatékosság, az életkor, valamint a nemi identitás és a szexuális irányultság elleni verbális támadások esetei a már létező előírások alapján, az egyéni úton elindítható polgári jogi és büntetőjogi eljárások keretében is kezelhetőek.

A Polgári Platform párt által vezetett lengyel kormánykoalíció nem tekinti érvényesnek az alkotmánybírósági végzéseket, és a kormányfői hivatal illetékes osztálya nem teszi közzé őket a jogi közlönyben. A kormánypártok szeretnék elérni az alkotmánybíróság összetételének megváltoztatását.

 

Forrás: MTI. Vezetőkép: MTI/EPA-PAP/Maciej Kulczynski.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb