Latorcai Csaba: Mi tudunk hosszútávú jövőt kínálni az önkormányzatoknak

Mi vagyunk azok, akik hosszútávú jövőt tudunk kínálni az önkormányzatoknak, Önök anyagilag ellehetetlenítették azokat – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes az MSZP-s Hiszékeny Dezső keddi, napirend előtti felszólalására adott válaszában.
Latorcai Csaba azt mondta,
a szocialista képviselő úgy beszél, mintha 2010 előtt, amikor a baloldal kormányzott, az lett volna az aranykor az önkormányzatok számára. Ez furcsa, mivel a „2010-et követően 1368 milliárd forintnyi adósságtól mentesítettük az önkormányzatokat, hogy levegőhöz jussanak”. A Gyurcsány-Bajnai kormányok időszakában „belefullasztották az adósságba” a településeket
– tette hozzá a parlamenti államtitkár.
Emlékeztetett arra is, hogy az utóbbi években, „az elhibázott szankciók miatti energiaválsággal terhelt időszakban” a kormány nem csupán a háztartásoknak segített, hanem már 2023-ban százmilliárd forintnyi plusz támogatást nyújtott az önkormányzati energiaterhek csökkentésére. 2024-ben 83 milliárd forintot költöttek az önkormányzatok energetikai kompenzációjára, és az önkormányzatok támogatásának keretösszege 1050 milliárd forintra nőtt, idén pedig 1305 milliárdra növekedett.
A nehéz helyzetbe jutott önkormányzatokat idén is segítjük vis major kerettel, ami csak idén már 2002 és fél milliárd forintos kiadást jelentett
– közölte Latorcai Csaba.
Kitért arra is: eszmecserét kezdtek az önkormányzati érdekszövetségekkel, hogy tisztázzák, mely feladatok legyenek hosszútávon önkormányzati feladatok és ehhez milyen finanszírozás társuljon.
„Mert mégiscsak botrány az, hogy Magyarországon egyedül Budapest az, ami a kormányzattól támogatást kap a tömegközlekedésre, az összes többi települést nem kap”
– mondta az államtitkár, megjegyezve, a főváros ahelyett, hogy odaadná ezt a BKV-nak, inkább kivonják onnan a forrást.
Kapcsolódó:
Navracsics Tibor: az önkormányzatokkal való együttműködésben is egy új korszak kezdődhet
Vezetőkép forrása: kdnp.hu








