Templomi vérengzés Michiganban – Trump a keresztények elleni célzott erőszaknak nevezte a támadást
Két áldozata van a 40 éves elkövető szörnyű tettének.

Michiganben meghalt a templomi fegyveres támadás egyik súlyos sebesültje, amivel kettőre növekedett a halálos áldozatok száma. Nyolc embert továbbra is kórházban ápolnak, egyiküket válságos állapotban – hangzott el a helyi idő szerint vasárnap késő délutáni órákban tartott sajtótájékoztatón.
A hatóságok bejelentették, hogy Thomas Jacob Sanfordként azonosították a férfit, akt a vasárnap délelőtti istentisztelet alatt egy kisteherautóval hajtott be a mormon egyház templomába a főbejáraton keresztül – írja a Mandiner.
A 40 éves elkövető egy gépkarabélyból tüzet nyitott a bent tartózkodó hívőkre, valamint felgyújtotta az épületet.
A Detroittól mintegy 80 kilométerre fekvő Grand Blanc Township temploma teljes egészében kiégett. A hatóságok korábban azt közölték, hogy az épületben akár emberek rekedhettek, így a halálos áldozatok száma növekedhet, amit a romok átvizsgálása után lehet megállapítani.
A rendőrfőnök elmondta, hogy az előzetes vizsgálat szerint a támadó több tucat lövést adott le a templomban, majd ahogy onnan távozott, tűzpárbajba keveredett két rendőrtiszttel, akik ártalmatlanították.
Thomas Jacob Sanford meghalt, a sajtótájékoztatón az erőszakos cselekmény indítékát egyelőre nem közölték.
Az egyház szóvivője azt mondta, hogy első áttekintésük alapján nincs kapcsolat a támadó és a célba vett gyülekezet között.
A mormon egyház (Church of Jesus Christ of Latter-day Saints – Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza) közleményben kérte érintett tagjait, hogy működjenek együtt a hatóságokkal a nyomozás érdekében. A szemtanúk beszámolója szerint a templomban mintegy 150 hívő tartózkodott a támadás idején.
Donald Trump elnök közösségi oldalán fejezte ki együttérzését. Az Egyesült Államokban elkövetett, keresztények elleni célzott erőszak egy újabb példájának nevezte a támadást.






