Menekültközpontok létrehozása ellen tiltakoztak Hollandiában


Hirdetés

Több holland városban is tüntettek újabb menekültközpontok és menekültszállások tervezett létrehozása ellen, a tiltakozás a gelderlandi Doetinchem, valamint az Amszterdam melletti Hoofddorp városában erőszakba torkollott, ahol a rendőrség hét-hét embert előállított – közölte a rendőrség tájékoztatását ismertetve a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.

Wilbert Paulissen rendőrtiszt, a kelet-brabanti regionális rendőrkapitányság helyettes vezetője elmondta, a holland rohamrendőrség egységeit az ország hat településén helyezték készenlétbe a menekültközpontok és menekültszállások tervezett helyi létrehozása ellen csütörtök este tartott tiltakozások esetleges megfékezésére.

A beszámoló kitért arra, hogy a doetinchemi tüntetésen a megmozdulás résztvevői holland zászlókat lengettek és táblákat emeltek magasba – egyebek mellett – olyan feliratokkal, mint „Szabadulj meg a menekültközponttól”. A tüntetők egy csoportja pirotechnikai eszközökkel dobálta a rendőröket, közülük hét embert előállítottak.

Hoofddorp menekültközpontja előtti tüntetés során szintén hét embert állítottak elő.

A zavargások azután kezdődtek, hogy egy aktivista felgyújtotta a Korán egy példányát a tiltakozáson. A szembenálló csoportok pirotechnikai eszközöket és köveket dobáltak a rendőrökre.


Hirdetés

Megemlítették továbbá, hogy Nieuwerkerk aan den IJsselben több százan tüntettek az ellen, hogy mintegy 300 tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültet és menedékkérőt szállásoljanak el a városon kívüli mezőgazdasági területeken létrehozott szállásokon. A megmozduláson több tucat rendőr és rohamrendőr volt jelen, de nem kellett beavatkozniuk.

Heemskerkben az NH Nieuws regionális műsorszolgáltató arról számolt be, hogy legalább 300 ember gyűlt össze a városháza előtt. Noordwijkben, ahol már a hét elején is tartottak tiltakozásokat, csütörtökön egy embert előállítottak. Haarlemben is tüntetésekre került sor – jelentették.

Kapcsolódó:

Olaszország határozottan lépett – Albániába helyezik át az illegális bevándorlókat

Vezetőkép: Európába igyekvő illegális bevándorlók érkeznek a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote szigetén fekvő Arrecife kikötőjébe 2025. július 29-én. Fotó: MTI/EPA/EFE/Adriel Perdomo


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb