Ismét megjelentek a drónok Dánia légterében, újra le kellett zárni egy repteret, ezúttal Aalburgban

A védelmi miniszter szerint az éjszakai drónmozgások olyan hibrid támadások, amelyek katonai és titkos taktikákat ötvöznek, és a félelemkeltés a céljuk.


Hirdetés

Pénteken kora reggel újranyitották a dán Aalborg repülőtér feletti légteret, miután azt már második éjszaka kellett rövid időre lezárni feltételezett dróntevékenység miatt – közölte a rendőrség.

Az Aalborg repülőtér feletti légteret pénteken hajnali fél egykor újranyitották, miután dróntevékenység gyanúja miatt csütörtökön este röviddel háromnegyed tíz előtt lezárták – áll a rendőrségnek az X közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
Előző este a polgári és katonai célokat egyaránt szolgáló légikikötőt mintegy három órára kellett lezárni a légterében tartózkodó drónok miatt.
 

 

Néhány nappal korábban az ország fő koppenhágai repülőterét is lezárták a biztonsági aggályokat felvető drónészlelés miatt.

A dán védelmi miniszter még az első aalborgi eset kapcsán csütörtökön azt mondta, hogy
az éjszakai drónmozgások olyan hibrid támadások, amelyek katonai és titkos taktikákat ötvöznek, és a félelemkeltés a céljuk.
Dán tisztviselők szerint továbbra sem világos, hogy ki áll az incidensek mögött, és Dánia még nem döntött arról, hogy elindítja-e a NATO 4. cikkét, amely lehetővé teszi a tagok számára, hogy konzultációt kérjenek bármilyen biztonsági aggály esetén.

 

 

Forrás: MTi, fotó: X.com

Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb