Itt a teljes jelentés a Szőlő utcai ügyről – idegen titkosszolgálati szálról is szó lehet (VIDEÓ)
Az igazságügyi miniszter vizsgálata szerint sem kiskorú sértett, sem politikus neve nem merült fel.

Az igazságügyi miniszter Facebok oldalán közzétett videóban mondta el, hogy elkészült a jelentése, amelyet a kormány megbízásából készített a Szőlő utcai büntetőüggyel kapcsolatban, illetve az ahhoz kapcsolódóan a nyilvánosságban megjelent állításokról.
Tuzson Bence az üggyel kapcsolatban közölte:
„A jelentés főbb megállapításai a következők: A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy ebben a büntetőügyben kiskorú sértett nem merült fel. Minden alapot nélkülöző aljas rágalom az, hogy az ügyben politikus neve felmerült volna, a miniszterek ártatlanságához kétség nem fér. Feltártuk, hogy az ügyhöz kapcsolódóan szervezett akció zajlik, ezt az események és a megszólalások sorrendje világosan mutatja. Az ügyben idegen titkosszolgálati szál is felmerül. Mindezek elhárítására a szükséges jogi lépéseket azonnali hatállyal megtesszük, illetve már megtettük, a jelentést pedig nyilvánosságra fogjuk hozni”
– tette hozzá az igazságügyi miniszter.
Deák Dániel politikai elemző az alábbi öt pontban foglalta össze a Szőlő utcai javítóintézet büntetőügyében készült jelentést
- Valójában nem követtek el kiskorúak ellen bűncselekményt a Szőlő utcai javítóintézetben. Az ezekkel kapcsolatos híresztelések mind álhírek.
- Minden alapot nélkülöző rágalom az is, hogy bármilyen politikus neve felmerült volna az ügyben, az ellenzék által emlegetett miniszterek ártatlanok.
- Az álhírkampány mögött egy jól felépített és szervezett akció zajlik.
- A vizsgálat azt is megállapította, hogy ebben az álhírkampányban idegen titkosszolgálati szál is felmerül.
- A szükséges jogi lépéseket a kormány azonnali hatállyal megteszi vagy/és már megtették. Magyarán mindenkivel szemben eljárás indul, aki ezt az álhírkampányt folytatja.
Kapcsolódó:
Kocsis Máté: Aljas és alaptalan lejáratókampány folyik Semjén Zsolt ellen (VIDEÓ)
Vezetőkép forrása: Facebook/Tuzson Bence







