Hadházyék rárontottak egy papra, a tüntetők egyházellenes rigmusokat is skandáltak
Vérlázító, amit megengednek maguknak!

Kőrösi Koppány, a Budapest Műhely alapítója arra szólította fel a rendőrséget, hogy az ilyen jellegű atrocitások esetén határozottan lépjen fel – írja a Mandiner.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedden folytatta március vége óta tartó tüntetéssorozatát. A demonstráció a Ferenciek teréről indult, a célja pedig az Andrássy úton lerombolt Navalnij-emlékmű volt – számolt be az Index.
Hadházy beszéde közben a téren található templom megkongatta a harangját, ennek kapcsán a politikus kijelentette, szándékosan zavarják a tüntetést. Ezt követően a demonstrálók közül páran bementek a templomba, köztük az egyik zebra jelmezes résztvevő. A tüntetés szervezője mikor ezt észrevette, megkérte a tüntetőket, hogy jöjjenek ki.
Az Index beszámolója szerint a harangozás mintegy 15 percig tarthatott, majd megjelent egy pap egy Bibliával a kezében a templom ajtajában. Az egyházfit a jelenlévők nem fogadták barátságosan: „szégyelld magad” – kiabálták a pap felé.
Emellett
egyházellenes rigmusokat is skandálták, illetve egy rövid ideig szólt a „Mocskos Fidesz” is.
Ezt követően indultak el az Andrássy útra, azonban rögtön az első zebránál megálltak, hogy elénekeljék a magyar Himnuszt. Mivel akadályozták a forgalmat, ezért az autósok többször is rájuk dudáltak – sorolta a történéseket a lap.
Az esetről videó is készült, melyet a Mandiner oldalán tekinthetnek meg.
Forrás: Mandiner, Nyitókép: Szilvay Gergely Facebook-oldala







