Hollik István: Ennél gusztustalanabb, mocskosabb dolgot én még nem láttam


Hirdetés

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfői napirend előtti felszólalásában a DK-s vádaskodásra úgy reagált: amit az ellenzéki képviselők most csinálnak, az „mélyebben van, mint a DK támogatottsága”.

„Minden alap nélkül megvádolni embereket, ennél gusztustalanabb, mocskosabb dolgot én még nem láttam” – mondta, majd felvázolta, hogyan működik a „hazugsággyár”, és arra szólította fel az ellenzéki képviselőket, hogy „ne utalgassanak”, hanem mondják ki, ha valamit tudnak.

Charlie Kirkről szólva hangsúlyozta:

az amerikai keresztény, konzervatív aktivista a liberális politikai agresszió és gyűlölet áldozata lett, a 21. század első influenszer vértanúja.

Változtatni kell, mert az agresszió, a gyűlöletkeltés és hazudozás a világban és Magyarországon is eluralkodni látszik: a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy kormányzásra bejelentkező párt vezető embere viszkető tenyérről beszéljen, újságírókat lökdössön és fegyverrel tartson lakossági fórumot – jelentette ki a KDNP képviselője. Felelősnek nevezte azokat az ellenzéki pártokat, amelyek „nagy csinnadrattával” visszaléptek a Tisza Párt javára, azután nem határolódtak el a Tisza erőszakos megnyilvánulásaitól.


Hirdetés

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában úgy értékelt: nincs új a baloldalon, ugyanazt teszik, amit korábban.

Fekete-Győr András betört az Origo szerkesztőségébe, és ott fenyegette az újságírókat, Hadházy Ákos azt mondta, adott esetben forradalommal kell ezt a rendszert megdönteni, és nem választásokon, Márki-Zay Péter pedig 2018-ban arról beszélt, hogy a kandelábereken szeretné látni kihívóit – emlékeztetett. Hozzáfűzte,

a baloldalon folyamatosan az erőszakhoz, a fenyegetéshez nyúlnak, így volt ez korábban és most a Tisza Párt esetében is.

Megjegyezte: mint „zsák a foltját” megtalálta egymást Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz. „Áruló az árulóval, agresszív az agresszívvel, erőszakoskodó az erőszakoskodóval” – fogalmazott az államtitkár.

Kapcsolódó:

Semjén Zsolt: Nem hagyom magam megfélemlíteni! (Videó!)

Vezetőkép: Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert


Hirdetés

Forrás:
kdnp.hu
'Fel a tetejéhez' gomb