Mi minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami közelebb visz a béke ügyéhez – közölte Szijjártó Péter az ENSZ közgyűlésre indulva


Hirdetés

Az elmúlt néhány hónapban több háborús konfliktust is sikerült a megoldás irányába vinni a világban. Sajnos ez alól pont az a háború képez a leginkább kivételt, ami hozzánk a legközelebb van, ezzel még nagyobb veszélyt jelent ránk nézve – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn reggel.

A miniszter a Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: normál esetben az ENSZ Közgyűlése a béke reményét hozhatná el, de látva az eszkalációs eseményeket és a háborúpárti álláspontokat nincsenek illúzióink.

Ugyanakkor ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy ne kellene mindent megtenni annak érdekében, hogy az ENSZ közgyűlése közelebb vigyen minket a béke ügyéhez – tette hozzá.

„Ezért a következő egy hétben mi minden olyan kezdeményezést támogatni fogunk, ami közelebb visz a béke ügyéhez és el fogunk utasítani mindent, ami az eszkaláció kockázatát jelenti”

– jelentette ki Szijjártó Péter.


Hirdetés

„Hajnalban már New Yorkban kezdünk!” – írta a bejegyzésben.

Kapcsolódó:

Itt a 360 fokos fordulat – Annalena Baerbock: Az ENSZ alapvető reformokra szorul

Vezetőkép forrása: Facebook/Szijjártó Péter

 


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb