KATTÁRS – „Az egyház nem bezárkózik, hanem benne él a társadalomban!”


Hirdetés

Vácon zajlik idén a KATTÁRS, a Katolikus Társadalmi Napok. Az egyház mindenkit hív, az egyházban mindenkinek személyes helye van – hangsúlyozta közösségi oldalán Rétvári Bence. – írja a KDNP oldala.

 

Az egyház nem bezárkózik, hanem benne él a társadalomban! – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Hozzáfűzte, színes programok várnak kicsiket és nagyokat.

A rendezvény honlapja szerint a KATTÁRS a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate (Szeretet az Igazságban) bizottságának kezdeményezésére jött létre 2013-ban, az esemény házigazdája évről évre más egyházmegye. Célja megmutatni, hogy a Katolikus Egyház milyen módon van jelen a családok életében, a társadalomban, milyen válaszokat ad az aktuális társadalmi jelenségekre, mindezt interaktív módon, élményeken és találkozásokon keresztül.

kattárs


Hirdetés

 

2015. június 18-án jelent meg Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) című második, egyben első önálló enciklikája, amelynek témája a teremtett világ védelme, alcíme: a közös otthon gondozása. A megjelenés tizedik évfordulója alkalmából tartott konferencia témái között szerepel az oktatás, a mesterséges intelligencia, a teremtésvédelem és az életvédelem.

A konferencián Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke – az MTI tudósítása szerint – arról beszélt, a kereszténység lényege a közösségvállalás a minket körülvevőkkel; a közösségvállalásról, az összetartozásról, a világban való felelős jelenlétről szól Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája is, amely „életbevágóan fontos mércét állított elénk”.

Az enciklika a teremtés védelmét hirdette, amely sokkal több, mint környezettudatosság, ember és környezet átfogó szövetsége. Ugyanakkor a keresztény ember számára a teremtésvédelem nem katasztrófaturizmus, nem riogatás, nem a világvégével való fenyegetőzés, mert „az örömhírre alapított, abból táplálkozó egyház a környezeti válságban sem a rossz hírek hordozója, mivel nekünk van jó hírünk, van reményünk” – fogalmazott Áder János.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke azt mondta, a társadalomnak égetően nagy szüksége van arra a vallások, mindenekelőtt a kereszténység által hordozott kincsre, amely képes megtermékenyíteni a társadalmat.

A vallás, a kereszténység prófétai hang, amely próbálja visszavezetni a társadalmat az igazság összetett útjára, a KATTÁRS pedig meghív minden jóakaratú embert, hogy egy igazságosabb, szeretettel telibb világot építsünk – tette hozzá.

 

 

Forrás: KDNP. Vezetőkép: KDNP. 

 

 

 

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb