A kormánynak vannak tervei, ajánlatai a magyar embereknek – mondta Nagy János a Harcosok órájában (VIDEÓ)
A műsor másik vendége, Deutsch Tamás szerint Ruszin-Szendi Romulusznak távoznia kell a közéletből.

Van ajánlatunk a magyar embereknek, vannak családtámogatással, otthonteremtéssel, gazdasági programokkal kapcsolatos terveink. Nem mondhatja senki azt, hogy belefáradtunk volna a kormányzásba, hogy ellustultunk; kifejezetten aktív, energikus, tettrekész állapotban vagyunk – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár csütörtökön a Harcosok órája című online műsorban.
Nagy János a balatonfüredi kihelyezett frakcióülésről szólva elmondta:
„jobbak vagyunk mint fél éve, de fogunk még felfelé menni”. Ez nemcsak egyedileg, hanem általánosan is így van
– közölte.
Hozzátette, meghallgatták szerda este a miniszterelnököt, „világos, hogy mit kell tenni”. Magyarország előtt két út áll: a brüsszeli globalisták útja vagy a magyar nemzeti út – emlékeztetett.
A Digitális Polgári Körök (DPK) koordinátora az adásban elmondta, hogy szombaton a Papp László Budapest Sportarénában személyes találkozóra várják a DPK-tagokat.
Ugyan a politikai vita átkerült a digitális térbe, és ott vannak az emberek is, konzervatív pártként fontosnak tartják a személyes találkozókat is.
„Fontos, hogy legyen egy erős politikai közösség, amely meg tudja védeni Magyarországot fegyver nélkül is”
– jelentette ki.
Hozzátette, óriási az érdeklődés a szombati esemény iránt, amelyet online is követhet bárki, és a Tisza Párt vádjaira reagálva megjegyezte: nem kerül milliárdokba a rendezvény.
A legújabb nemzeti konzultációról szólva kifejtette: 2006-ban már volt példa arra, hogy egy a magyarokat átverő pártvezérre adják a választók a voksukat. Mert „bizony, a Tisza adóemelésben gondolkodik”. Az embereknek ezt ismerniük kell, hogy ennek fényében tudjanak dönteni, várhatóan 206 nap múlva – mondta.
A nemzeti konzultáció nem egy ellenzéki párt programjáról szól, hanem Magyarország jövőjéről. „Arról, hogy be akarunk-e brüsszeli nyomásra vezetni olyan adókat, amelyekkel a magyar emberek és vállalatok rosszul járnak” – jelentette ki.
„Magyarország jövőjéről, szuverenitásáról, a magyar emberek békéjéről és biztonságáról van szó” – mondta.
A Tisza Párt Otthon Start programot illető bírálatára azt mondta, ez egy filozófiai kérdés is régi szocialista elképzelés a tulajdonnélküliség; de az ellenzéki párt által hangoztatott bérlakásokban az emberek ki vannak szolgáltatva valakinek.
Arra, hogy Ruszin-Szendi Romulusz fegyverrel jelent meg egy lakossági fórumon azt mondta: „sajnálom, hogy a Romulusz ehhez adja a nevét”, „csak a macsóságát bizonyítja”. 
A műsor második felében Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az esetet úgy kommentálta, hogy egy olyan ember, aki éles lőfegyverrel vesz részt egy fórumon, „az egy erőszakmániás hazaáruló”, és nincs helye a magyar közéletben.
Arra a felvetésre, hogy a liberális sajtó mindennek ellenére először elhallgatta az ügyet, és próbálta védeni Ruszin-Szendi Romuluszt, a kormánypárti politikus elmondta: a liberális sajtó „stílusa” az, hogy mindenkit hülyének néz, és még a „legnyilvánvalóbb hazugságokban testet öltő manipulációt” is megengedik maguknak.
Azzal kapcsolatban, hogy a kötcsei pikniken Ruszin-Szendi Romulusz fellökte a Mandiner riporterét, azt mondta, hogy a Tisza Párt alelnöke ezzel a magatartással átlépett egy vörös vonalat, szinten lépett, és el kell távolitani őt a közéletből. Deutsch Tamás leszögezte, a jelenlegi kormány határozottan fellép az erőszak ellen, a Tisza Párt alelnöke pedig ne képviselje az erőszak kultuszt a közéletben!
Mindennek ellenére Magyar Péter az esetről úgy nyilatkozott, hogy „ez csak egy évődő lökdösődés volt”, és végén megölelték egymást – fűzte hozzá Deutsch Tamás, aki szerint ez hazugság, és Magyar Péter azt várja el, hogy az emberek ne a saját szemüknek, hanem neki higgyenek.
Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése ügyében a kormánypárti politikus ismertette: a jövő héten fogja vizsgálni az illetékes bizottság, de szerinte nem fogják felfüggeszteni a mentelmi jogát, mivel – mint fogalmazott – neki „papírja van arról, hogy Brüsszel fogott embere”, ő egy „brüsszeli báb”.
A beszélgetésben szó volt arról is, hogy a Svédországban az illegális migránsok miatt romló közbiztonságot Orbán Viktor miniszterelnök is szóvá tette, amire a svéd miniszterelnök is reagált. Deutsch Tamás hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor a svéd ügyészség és a büntetőeljárásokban részt vevő hatóságok nyilvános adatközlése alapján fogalmazott meg tényeket.
A kormánypárti politikus szerint a tömeges illegális migráció Európát szétziláló 10 éves története után még mindig a 2015-ös „mantrát mondják a magukat komolynak gondoló emberek”, és a menekülteket összekeverik az illegális migránsokkal. Magyarország az ukrajnai háborúból menekülő embereket befogadja, de az illegális migránsokat nem – szögezte le.
Európa gazdasági versenyképességének romlásáról Deutsch Tamás azt mondta:
„Brüsszel tragikus gyakorlata, politikája a versenyképesség rombolásán keresztül örvényként lehúzza az EU-s tagországok gazdaságát is”. Brüsszel nem segít, hanem árt és rombol – hangsúlyozta.
Tavaly, amikor Magyarország volt az Európai Unió Tanácsának soros elnöke, akkor a budapesti nyilatkozatban világosan megfogalmaztak egy tervet a versenyképesség javítására, de abból az Európai Bizottság semmit nem valósít meg – tette hozzá.
Kapcsolódó:
Orbán Viktor szerint Brüsszel a „Tisza adóból” Ukrajnát akarja támogatni
Vezetőkép: Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár csütörtökön a Harcosok órája című online műsorban. Forrás: Youtube/Harcosok órája






