Rétvári Bence: A legfontosabb közös kincsünk a biztonság, Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa

Magyarország bebizonyította: nemcsak a saját határait tudja megvédeni, de hatékony segítséget tud nyújtani más országok külső határainak megvédéséhez is – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Szerbiába és a bolgár-török határra induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján.
Rétvári Bence emlékeztetett: tíz éve volt a „röszkei csata”, amikor több száz illegális migráns akart erőszakkal betörni Magyarországra. A kormány 2015. augusztus 1-jén döntött a déli határkerítés megépítéséről, de szeptember 15-én a röszkei szakasz még befejezetlen volt.
Mint mondta, bár senki nem számított az illegális bevándorlók erőszakos támadására, a rendőrök meg tudták védeni a magyarok biztonságát és védik azóta is. A magyar rendőrök határozottan, szakszerűen meg tudták védeni az ország külső határát, és bár több tucat rendőr megsérült, megmutatták Európának, hogy „képesek vagyunk a külső határok megvédésére” – jelentette ki az államtitkár.
Szólt arról is, hogy a tíz évvel ezelőtti röszkei támadás szervezett volt, és vezetője, Ahmed H. a Szövetség a hit terjesztéséért iszlám fundamentalista mozgalom tagja volt, vagyis „nem véletlenül” állt a rendőrökre támadók élére.
Az államtitkár megjegyezte: Európában minden évben több száz embert tartóztatnak le terrorcselekmény előkészülete vagy elkövetése miatt, Magyarországon azonban nem kell ilyennel naponta szembenézni. Mint mondta, a terrorizmus által legveszélyeztetettebb ország Franciaország, de veszélyeztetett még Olaszország, Németország, Spanyolország és Belgium is. Hozzátette: Nyugat-Európában számos terrortámadás történt az elmúlt években és sokan haltak meg terrorcselekményben.
A kereszténydemokrata politikus kiemelte, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania, és ha elvárják a magyar emberektől, hogy tartsák be azokat, akkor az ideérkező migránsoknak is be kell tartaniuk a törvényeket.
Hozzátette: a magyar rendőrök nemcsak itthon, de nemzetközi kontingensben is védik a külső határokat, a szerbekkel, osztrákokkal, bolgárokkal és románokkal közösen. Rétvári Bence megköszönte a rendőrök munkáját, mint mondta, tízmillió magyar hálás azért, amiért ott voltak a déli határnál; ott vannak az Európába irányuló illegális migrációs útvonal többi országában is, hogy ott állítsák meg a Magyarországra és az Európába tartó illegális migránsokat.
A legfontosabb közös kincsünk a biztonság, Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, és ezt nagyrészt önöknek köszönhetjük
– fogalmazott a rendőrökhöz fordulva Rétvári Bence.
Reményét fejezte ki, hogy Európában egyre többen hiszik el, hogy meg lehet védeni a határokat.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Bulgáriába induló 8. és a Szerbiába induló 33. rendőri kontingensek búcsúztatásán a Készenléti Rendőrségen 2025. szeptember 16-án. Fotó: MTI/Purger Tamás








