Fülöp Attila: A gondoskodás nem a gyengeség jele


Hirdetés

Amikor valakiről gondoskodunk, az nem a gyengeség vagy a „gyenge odafordulás” jele, hanem a komoly munkáé, a tartós és következetes jelenlété – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Mátészalkán.

Fülöp Attila a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye új idősotthonának alapkőletételén hangsúlyozta, a gondoskodás olyan szolgálat, amely nem egyszeri alkalom, hanem tartós és sokszor nehéz vállalás.

A beruházásra utalva elmondta, az egyházmegye büszkén vállalja a másokról való gondoskodás feladatát, és bár korábban az állam monopóliuma volt ez a feladat, egészen újszerű és fontos lépés volt az újkori Magyarország történelmében az, amikor az egyházi szerepvállalók – a korábbi hagyományoknak megfelelően – visszaléptek ebbe a misszióba.

A magyar állam feladata az ehhez szükséges keret megteremtése és a támogatás biztosítása, ennek megfelelően a 2026-os költségvetésben 1621 milliárd forint áll rendelkezésre szociális, gyerekjóléti és gyermekvédelmi célokra, a gondoskodáspolitika területére – hangoztatta az államtitkár.

Emlékeztetett, ez a szám 2010-ben, négy kormányzati ciklussal ezelőtt 325 milliárd forint volt, vagyis most közel ötszörös forrás áll rendelkezésre.


Hirdetés

Az államtitkár elmondta:

ugyanez igaz az idősellátás területén is, jelenleg több mint 60 600 idősnek van lehetősége idősotthonban élni, az elmúlt években az ilyen intézményekben lévő férőhelyek száma több mint 6000-rel bővült.

Fülöp Attila az eseményen fontosnak nevezte a Gondosóra programot is, szavai szerint ez a szolgáltatás lehetőséget ad ahhoz, hogy „kitolja” az idős emberek biztonságban töltött éveinek számát, ők a nap 24 órájában számíthatnak segítségre.

Palánki Ferenc megyéspüspök beszédében elmondta, a római katolikus egyház hamarosan Hajdúszoboszlón nyitja meg legújabb szociális otthonát az idősek számára.

Egyeken és Ajakon már elkezdődtek a beruházások, Nyíregyházán pedig templomot, óvodát és egy 99 férőhelyes idősotthont építenek – tette hozzá.

Az eseményen köszöntőt mondott Hanusi Péter, Mátészalka Fidesz-KDNP-s polgármestere.

Az egyházmegye az új, ötven férőhelyes mátészalkai idősotthonának felépítésére – teljes egészében saját forrásból – 1 milliárd 441 millió forintot fordít.

Kapcsolódó:

Hanusi Péter: Az életüket akartuk megmenteni a Mátészalkán tanuló kárpátaljai fiataloknak

Vezetőkép: Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, kereszténydemokrata politikus 2025. június 3-án a budapesti Nemzeti Összetartozás Emlékhelyen megrendezett megemlékezésen. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb