Nacsa Lőrinc: az etnikai politizálásnak nem csak létjogosultsága van, hanem tartós sikere is lehet


Hirdetés

Az etnikai politizálásnak nem csak létjogosultsága van, hanem tartós sikere is lehet – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol a Selye János Egyetem akadémiai évnyitóján és az oktatási intézmény új rektorának beiktatási ceremóniáján mondott beszédet pénteken. – olvasható a KDNP oldalán. 

 

 

A Selye János Egyetem különleges helyet tölt be a Kárpát-medencei magyarság életében, miután ez az egyetlen olyan, magyar nyelvű egyetem, amely az adott állam fenntartásában és Magyarország kormányának támogatásával működik

a Kárpát-medence külhoni régióiban – mutatott rá Nacsa Lőrinc. Ennek a lehetősége három okból adott szerinte. Egyrészt, mert a felvidéki magyarság felismerte azt a jogos igényét, hogy szüksége van egy ilyen intézményre, kiállt mellette, és a józan többség támogatta ezt az ügyet. Ez bizonyítja, hogy ha egység, elszánás és állhatatosság van a törekvések mögött, akkor páratlan sikereket lehet elérni. „Együtt erő vagyunk, szerteszét pedig gyengeség” – szögezte le.


Hirdetés

A második ok, amiért az intézmény működhet, az az, hogy a létrehozását célzó elhatározásnak 2003-ban sikerült érvényt szerezni egy okos és kiérlelt politikai kompromisszum eredményeképpen – folytatta az államtitkár.

Hangsúlyozta: „ez azt bizonyítja, hogy az etnikai politizálásnak nem csak létjogosultsága van, hanem maradandó sikere is lehet”; ha a magyarok összetartanak és jóban vannak mindenkivel, akkor maradandót tudnak alkotni, és a következő nemzedékeknek jövőt tudnak biztosítani. Ezen felül,

ha a Kárpát-medence népei is együttműködnek, akkor Közép-Európa az általunk ismert és szeretett Európa megmaradásának záloga is lehet

– jelentette ki Nacsa Lőrinc, hozzáfűzve: ezért is örömteli, hogy Magyarország és Szlovákia kormányai közt ismét jó a viszony, és tovább javulónak mondható.

A harmadik ok, amiért az intézmény ma működhet, az az egyetemi dolgozók, a hallgatók és az oktatók közössége, akik közül ma kiemelt figyelmet kap az egyetem régi-új rektora, Tóth János professzor – mondta az államtitkár, és sok sikert kívánt neki az újra felvett hivatal vezetéséhez.

Küzdelmes idők állnak előttünk, de a magyarok megtanulták, hogy ha hittel, összefogással és lankadatlan erővel dolgoznak a mostanihoz hasonló küzdelmes időkben, akkor nem csak megmaradni, de gyarapodni is tudnak – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus. Kijelentette: szemmel látható, hogy

külső, idegen erők rést keresnek az összetartásunkon, amelyen keresztül támadhatják a hitünket, értékeinket és a háború, a békétlenség magvait vethetik el.

Nem szabad engedni ezeknek a törekvéseknek, hanem ragaszkodni kell ahhoz, amit az előző nemzedékek megszereztek, és építkezni kell ezekre az alapokra – hangoztatta Nacsa Lőrinc.

Forrás: KDNP. Vezetőkép: KDNP.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb