Örökre börtönben marad a solingeni késelő


Hirdetés

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték szerdán a németországi Solingenben elkövetett, iszlamista indíttatású halálos késelés elkövetőjét.

A düsseldorfi tartományi felsőbíróság megállapította, hogy a szíriai illetőségű tettes különlegesen súlyos bűncselekményt követett el, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy az elítélt halála előtt szabadlábra kerüljön. A bíróság ítéletében kimondta: a férfi az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaként három embert mindenféle indíték nélkül, orvul meggyilkolt.

A fiatal szíriai férfi 2024. augusztus 23-án, Solingen alapításának 650. évfordulója alkalmából szervezett Sokszínűség fesztiválján ölt meg három embert késsel, és további nyolcat megsebesített. A vádirat szerint a tettes hátulról szúrta meg áldozatait, a nyakukra, illetve felsőtestükre célzott késével. A támadás után elmenekült a helyszínről, és másnap fogták el.

Issa H. ellen aljas indítékkal elkövetett háromrendbeli emberölés és tízrendbeli gyilkossági kísérlet volt a vád, illetve az, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, amelynek órákkal a bűncselekmény előtt videoüzenetben fogadott hűséget. Az ügyészség szerint a férfi az interneten keresztül igyekezett felvenni a kapcsolatot dzsihadistákkal, akik ezt követően segítettek neki kiválasztani a gyilkossághoz használt fegyvereket.

A bírósági eljárás során a férfi májusban maga is beismerte tettét. „Ártatlanokat öltem meg, nem hitetleneket” – jelentette ki.


Hirdetés

Kapcsolódó:

Solingeni vérfürdő: támadás a keresztények ellen, avagy a német kormány kiutasítási blöffje

Solingen után – Drámaian megnőtt a késes támadások száma Európában

Az Iszlám Állam megbízásából ölt a solingeni halálos késelés vádlottja

Vezetőkép: Rendőrök a solingeni késelés gyanúsítottját viszik meghallgatásra a legfelsőbb bíróság épületéhez Karlsruhéban 2024. augusztus 25-én. Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb